BL: Özil elnézést kért a Bayern elleni teljesítménye miatt

2014.02.21. 10:10
null
Özil számára nem úgy sikerült a Bayern elleni mérkőzés, ahogy várta (Fotó: Action Images)
Mesut Özil, az Arsenal német labdarúgója saját Facebook-oldalán kért elnézést a szurkolóktól a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyújtott teljesítménye miatt.

 

Özil a mérkőzés elején kihagyott egy tizenegyest, nem tudott túljárni Manuel Neuer eszén. Az összecsapást végül 2–0-ra nyerte meg a Bayern Toni Kroos és Thomas Müller találataival.

„Másnap reggel sem éreztem magam jobban. Sajnálom srácok, nem így terveztük. Emberhátrányban nagyon nehéz volt a dolgunk" – írta Özil a Facebookon.

A német játékos remekül kezdte arsenalos pályafutását, de az utóbbi hetekben nem tudja az elvárt teljesítményt nyújtani.

„Rengeteg mérkőzést vívunk, mindenki fáradt, nemcsak Özil” – vette védelmébe honfitársát Per Mertesacker. Aliser Uszmanov, az Arsenal főrészvényese is úgy nyilatkozott, hogy Özil a fáradtság miatt nem teljesít úgy, mint korábban.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56