BL: Mancini elismerte, Mourinho csapata jobb, mint az övé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.18. 23:10
null
Mancini véleménye a játékról (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Chelsea Samuel Eto’o és Gary Cahill egy-egy góljával 2–0-ra győzött a Galatasaray ellen, és 3–1-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. A londoniak menedzsere szerint a világ legjobbjai között a helyük.

„Az elmúlt idényben az Európa-ligában szerepelt a csapat, a BL egészen más kávéház, de a legjobb nyolc közé jutottunk, és ez a klub, valamint a játékosok számára is fontos – mondta a lefújást követően José Mourinho, a Chelsea menedzsere. – BL-csapat vagyunk, a legjobb nyolc között, a világ legjobb gárdái között, és egyáltalán nem érdemtelenül kerültünk oda. Didier Drogbának nem volt egyszerű dolga, nem könnyű az embernek egyetlen csatárként futballoznia, magára hagyottan. Nem sokat tehetett, bár ez inkább Gary Cahill és John Terry fantasztikus teljesítményét dicséri. Kezünkben tartottuk a mérkőzést, ezért nem került helyzetbe Drogba.”

„Minden úgy alakult, ahogy azt elterveztük – értékelt elégedetten a Chelsea középpályása, Frank Lampard. – Kemény mérkőzés volt, de továbbjutásunkat nem fenyegette veszély. Didier Drogba előtt kialakult egy helyzet a végén, de ettől eltekintve végig koncentráltan és magas szinten teljesítettünk.”

„Nagyon-nagyon rosszul futballoztunk, a Chelsea a jobbik csapat, gólra váltotta helyzeteit. Kapura lövés nélkül egyébként is lehetetlen lett volna gólt szereznünk, néhány változtatást meg kell tennünk, hogy feljavuljunk” – vallott őszintén a Mourinhóval éles szópárbajokat vívó Roberto Mancini, a Galatasaray olasz edzője.

„Úgy akartunk futballozni, mint az első mérkőzésen, de ez nem sikerült – mondta Didier Drogba, az egykori Chelsea-közönségkedvenc. – Sokat kell még tanulnunk, de fiatal a csapat. Remélem, a következő idényben még jobbak leszünk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

CHELSEA (angol)–GALATASARAY (török) 2–0
London, Stamford Bridge. V: Brych (német)
CHELSEA: Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – Ramires, Lampard – Willian (Kalas, 93.), Oscar (Schürrle, 82.), Hazard – Eto’o (Torres, 86.). Menedzser: José Mourinho
GALATASARAY: Muslera – Eboué (Hajrovic, 77.), Semih Kaya, Chedjou, A. Telles – Selcuk Inan, Felipe Melo – Yekta Kurtulus (Hakan Balta, 67.), Sneijder, Burak Yilmaz (Umut Bulut, 54.) – Drogba. Vezetőedző: Roberto Mancini
Gólszerző: Eto'o (4.), G. Cahill (42.)

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15