UEFA: mérsékelték a Man. City és a PSG büntetését

MTI MTIMTI MTI
2014.06.11. 18:12
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) minimálisan mérsékelte a Manchester City és Paris Saint-Germain büntetését, amelyet a pénzügyi fair play megsértése miatt rótt ki a két klubra.

Az UEFA eredetileg 60 millió euróra büntette mindkét érintetett, valamint azzal is sújtotta őket, hogy a Bajnokok Ligája következő idényében 25 helyett csak 21 játékost nevezhetnek. Az UEFA korábbi döntése szerint a 21 futballista közül nyolcnak kellett volna saját nevelésűnek lennie, ugyanakkor a nemzetközi játékos-szakszervezet, a FIFPro közbejárására ezt a számot ötre csökkentette.

Története során az UEFA még soha nem szabott ki ilyen súlyos pénzbüntetést. A szövetség ugyanakkor jelezte, hogy ha a két klub a következő két évben maradéktalanul betartja a pénzügyi szabályokat, 40 millió eurót visszakap.

A pénzügyi fair play szabályai a következő idényre vonatkozóan lépnek életbe, a néhány éves felkészülési időszak most ért véget. Az előírások célja, hogy a klubokat arra kényszerítsék: ne költsenek többet, mint amennyit megtermelnek.

Legfrissebb hírek

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
10 órája

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
Tegnap, 19:42

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

„Most egy kicsit élvezzük” – Luis Enriquének csupán egy trófea hiányzik az új PSG-rekordhoz

Francia labdarúgás
2026.05.14. 11:29

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58

Désiré Doué döntött, a PSG hajszálnyira az újabb bajnoki címtől

Francia labdarúgás
2026.05.10. 23:19

PSG: Luis Enrique nem ment el a saját születésnapi bulijára

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 11:49
Ezek is érdekelhetik