BL: Új esélyt kapunk, hogy javítsunk a BATE ellen - Sidibe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 17:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva szenegáli támadója, Ibrahima Sidibe szerint új esélyt kaptak a javításra két év után a fehérorosz BATE Boriszov ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

„Két évvel ezelőtt nagyon jó meccset játszottunk Boriszovban, a vezetést is megszereztük az én találatommal, aminek akkor nagyon örültem – mondta Sidibe, a legutóbbi párharc egyetlen debreceni gólszerzője a dvsc.hu-nak. – Sajnos a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak egy öngóllal, ráadásul éppen rólam, méghozzá a csípőmről pattant be a labda a hálóba. Nagyon bosszantó volt, főleg azért, mert kezünkben volt a meccs.” Sidibe, a legutóbbi párharc egyetlen debreceni gólszerzője a dvsc.hu-nak. – Sajnos a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak egy öngóllal, ráadásul éppen rólam, méghozzá a csípőmről pattant be a labda a hálóba. Nagyon bosszantó volt, főleg azért, mert kezünkben volt a meccs.”

„Az egy-egy ettől függetlenül jó eredménynek számított. A visszavágó azonban nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük. Jól játszottunk, de egy buta kiállítás megpecsételte a sorsunkat. Ma este új esélyt kapunk, hogy javítsunk a BATE ellen. Mindegyik játékos tisztában van a mérkőzés fontosságával, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy számunkra kedvező eredmény szülessen a Nagyerdei Stadionban.”

A DVSC-Teva–BATE Boriszov párharc (BL-selejtező, 3. forduló) első mérkőzése kedden 20.30-kor kezdődik a debreceni Nagyerdei Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30