Bayern: Guardioláék utcára kerültek - tűzriadó Moszkvában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.29. 00:16
null
Pep Guardiola megörökítésre érdemesnek tartotta a moszkvai éjszakát
Utcára került Bajorország első számú büszkesége, a Bayern München labdarúgócsapata: a klub játékosai és szakvezetői már Moszkvában tartózkodnak a CSZKA elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, és az orosz fővárosban töltött első este során kellemetlenséggel kellett szembesülniük, ugyanis választott szállodájukban tűzriadó volt.

 

A Bayern a Köln elleni bajnoki után vasárnap reggel utazott Moszkvába, ahol ideiglenes otthonul a központban található, Ritz Carlton névre hallgató luxushotelt választották. Hiába azonban a borsos, szobánként átszámítva mintegy 190 ezer forintba kerülő szállásdíj, a tökéletes nyugalom így sem volt garantált, ugyanis tűzriadó miatt este egy órára teljesen ki kellett üríteni az amúgy minden igényt kielégítő szállót.

Az „evakuálásnak” a környéken sertepertélő szurkolók voltak a fő nyertesei, akiknek így lehetőségük nyílt egy-egy örök emlékül szolgáló fénykép elkészítésére. Pánikhangulatról persze egyáltalán nem lehetett beszélni, ráadásul a játékosok közérzetet javítandó Pep Guardiola vezetőedző egy órával kitolta a reggeli alvási időt.

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
8 órája

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Lenny, a zseni – Több mint ígéret Lennart Karl

Képes Sport
2025.12.14. 13:15

Bajnokok Ligája: Kimmich öngólja fújt ébresztőt Münchenben, fordított a Bayern

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 20:38

A sérülésektől sújtott portugál bajnokon is átroboghatnak a bajorok

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 11:24

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 19:31
Ezek is érdekelhetik