Átszaladt a Dortmund az Arsenalon a „tartalékos rangadón”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 20:40
A labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulójában a D-jelű négyes rangadóján a tartalékos Borussia Dortmund teljesen megérdemelten nyert odahaza a szintén tartalékos Arsenal ellen, míg a Galatasaray nem bírt az Anderlechttel – a törökök a hajrában mentettek pontot.


BORUSSIA DORTMUND–ARSENAL

A két klub újkori szokásainak megfelelően több sérült csillaguk is csak a lelátóról nézhette az angol–német futballháború legújabb felvonását. Amely elképesztő iramban indult, különösen az Arsenal játékosai száguldoztak mesés sebességgel – de csak saját térfelükön. Két helyzetig így is eljutottak Arsene Wenger tanítványai az első félidőben, ám Danny Welbeck a kisebbiket és a nagyobbikat is elpuskázta, miközben Wojciech Szczesnynek két hatalmas bravúrt is be kellett mutatnia.

Jobb napjukon a dortmundiak ennyi ziccerből öt gólig is eljutottak volna, most viszont annak az egynek is örültek, amelyet az igen aktív Ciro Immobile szerzett, a teljes vendégvédelem lefutása után. 1–0!

Kevin Grosskreutz gólpassza élményszámba ment, és a német nem sokkal a szünet után is kiosztott egy asszisztot, ezúttal Pierre-Emerick Aubameyangnak: 2–0!

Szinte önkívületi állapotban kezdett el futballozni ezt követően a Dortmund, ám Aubameyang két helyzetet is kihagyott gyorsan egymás után (az egyikből a lécet legalább eltalálta), miközben Wenger bedobta a Santi Cazorla, Alex Oxlade-Chamberlain kettőst a betliző Mesut Özil és Aaron Ramsey helyére, majd Lukas Podolskit is pályára vezényelte a gall.

Aubameyang mellett Henrih Mhitarjan is könnyedén triplázhatott volna, ha kissé higgadtabb, de ugyanezt elmondhatjuk Welbeckről is.

Érdekes, színvonalas mérkőzésen nyert odahaza a Dortmund, teljesen megérdemelten.

Borussia Dortmund–Arsenal 2–0

GALATASARAY–ANDERLECHT

Az igen gyors játékot bemutató belga bajnok nagyon sok fejfájást okozott a törököknek, de Fernando Muslera két nagy védéssel 0–0-n tartotta a félidei eredményt. Cesare Prandelli ugyanakkor moroghatott, mert a Galatasaray nem nagyon tudott helyzeteket összehozni…

Az Anderlecht jó játékára az 52. percben góllal tette fel a koronát, a belgák tízese, Dennis Praet kuszálta össze a védőket, majd lőtt laposan kapufás gólt. Az Anderlecht a 91. percig tartotta az előnyt, ám akkor jött a Galata-kedvenc Burak Yilmaz, aki legalább egy pontot megmentett a törököknek. Az Anderlecht nagyon bánhatja az Alekszandar Mitrovics által az 55. percben kihagyott ziccert – a belga csapat simán megnyerhette volna a mérkőzést.

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Arsenal 2–0 (Immobile 45., Aubameyang 48.)
Galatasaray–Anderlecht 1–1 (B. Yilmaz 91., ill. Praet 52.)

Galatasaray–Anderlecht 1–1

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
21 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
21 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56
Ezek is érdekelhetik