BL: Tetszett, amit Casillastól láttam - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.17. 01:17
Mint arról már beszámoltunk, a Bajnokok Ligája B-csoportjának első fordulójában a Real Madrid hazai pályán 5–1-es győzelmet aratott a Basel ellen. A spanyol csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti elégedetten értékelt a találkozót követően, több labdarúgóját név szerint is kiemelte.

„Mondtam már, hogy nem beszélek a kapusokról, de tetszett, amit Casillastól láttam – szögezte le Ancelotti. – A szombati mérkőzéshez (Atlético Madridtól elszenvedett 2–1-es vereség – a szerk.) képest fejlődtünk, jól reagáltunk a kialakult helyzetre. A játék minden elemében jól teljesítettünk, uraltuk a második félidőt.”Ancelotti. – A szombati mérkőzéshez (Atlético Madridtól elszenvedett 2–1-es vereség – a szerk.) képest fejlődtünk, jól reagáltunk a kialakult helyzetre. A játék minden elemében jól teljesítettünk, uraltuk a második félidőt.”

„Benzema nagyon jól játszott, de a másik három támadónk teljesítményét sem érheti kritika. James hozzáállása kiváló, vele is elégedett vagyok” – tette hozzá az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
2026.05.19. 12:40

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
2026.05.19. 10:46

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

Ancelotti: Neymar sokat javult, mindenki szereti őt, de a döntés az enyém

Foci vb 2026
2026.05.13. 11:01

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
2026.05.01. 12:14

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07
Ezek is érdekelhetik