Női BL: egy 120. percben kapott góllal esett ki az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 21:28
null
Demeter Réka csúszik be (Fotó: MTI)
Nem jutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában az MTK női labdarúgócsapata, miután a Neulengbach elleni ausztriai visszavágón hosszabbítás után 2–2-es döntetlent játszott, így 4–3-as összesítéssel kiesett.

 

A hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereség után nem indult kedvező pozícióból az MTK, ráadásul a visszavágón is hátrányba került, az 57. percben Claudia Wasser talált be a hazaiaknál.

Úgy tűnt, kettős vereséggel búcsúzik a magyar csapat, ám a hátra lévő időben kisebb csodát tett. Előbb a 88. percben Nagy Lilla egyenlített, majd a 91. percben a szünetben becserélt Fogl Katalin hosszabbításra mentette a párharcot.

A túlóra sem múlt el dráma nélkül, ugyanis a 120. percben az Neulengbach tizenegyeshez jutott. Ezt Jana Vojteková értékesítette, így 4–3-as összesítéssel az osztrák csapat jutott a legjobb 16 közé, ahol valószínűleg Jakabfi Zsanett együttese, a címvédő Wolfsburg vár majd rá.

NŐI LABDARÚGÓ BL
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Neulengbach (osztrák)–MTK 2–2
(Wasser 57.,Vojteková 120. – 11-esből, ill. Nagy L. 88., Fogl 90+1.) – h. u.
Továbbjutott: a Neulengbach, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
2025.09.13. 19:50

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40

Megnyerte a tizenegyespárbajt, sorozatban negyedszer női Magyar Kupa-győztes az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 22:07
Ezek is érdekelhetik