BL: Wilshere betegség miatt nem játszhat az Arsenalban

2014.11.03. 16:18
Arsene Wenger, az angol Arsenal menedzsere elmondása szerint Jack Wilshere nem játszhat az együttes keddi, Anderlecht elleni mérkőzésén.

Az angol középpályás az előző két meccset térdproblémák miatt hagyta ki, ezúttal pedig megbetegedett, és nem vett részt a csapat hétfői edzésén.

„Jack megbetegedett, nem léphet pályára. Pontosan ugyanazzal a csapattal állunk fel, amellyel a Burnley ellen játszottunk” – mondta Arsene Wenger, aki sok meglepetést nem okozva hozzátette, hogy hazai pályán van esélyük a győzelemre és szeretnének is nyerni.

Az „ágyúsok” egy sikerrel és a Dortmund győzelmével már négy forduló után továbbjutnának a csoportból.

Wilshere vasárnap a Swansea ellen már valószínűleg visszatérhet a pályára.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45