BL: „Wenger el lesz bűvölve, hogy visszatérhet Monacóba"

Vágólapra másolva!
2014.12.15. 15:49
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere korábbi klubjával, a Monacóval néz majd szembe a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – egy-egy vélemény innen is, onnan is a hétfői sorsolás után.

„Először is boldogok vagyunk, hogy tizenhetedszer is ott lehetünk a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában – fogalmazott David Miles, az Arsenal klubtitkára. – Egy jól ismert csapattal találkozunk, amelynek szép a történelme, szép a trófeagyűjteménye. Arsene Wenger korábbi csapatáról van szó, biztos vagyok benne, el lesz bűvölve, hogy visszatérhet Monacóba. Pláne, hogy még sohasem játszottunk velük tétmeccset.” David Miles, az Arsenal klubtitkára. – Egy jól ismert csapattal találkozunk, amelynek szép a történelme, szép a trófeagyűjteménye. Arsene Wenger korábbi csapatáról van szó, biztos vagyok benne, el lesz bűvölve, hogy visszatérhet Monacóba. Pláne, hogy még sohasem játszottunk velük tétmeccset.”

Wenger még a sorsolás előtt azt mondta: egyáltalán nem bánkódna, ha a Monacót kapnák ellenfélnek, nagy örömmel térne vissza „első otthonába”.

„Az Arsenal nagyon jó csapat, hozzászokott az efféle nagy párharcokhoz, ezért aztán szerintem nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei. Elég csak Olivier Giroud és Alexis Sánchez nevét említenem, hogy érzékeltessem, milyen kiváló futballistáik vannak. De álljanak fel bárkikkel is, a mieink mindent megtesznek majd a győzelemért, ahogyan mindig” – ígért kemény ellenállást Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
2025.11.08. 20:53

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Araújo átlövésére Vlahovics válaszolt – nem kapott ki, de továbbra is nyeretlen a BL-ben a Juventus

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 23:02

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14
Ezek is érdekelhetik