BL: a francia áldozat bezáratná a rasszista Chelsea-szurkolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.19. 14:25
null
Az áldozat
A francia Le Parisien megtalálta azt a férfit, akit a párizsi metróban inzultáltak a Chelsea szurkolói. Az áldozat elmondta, meg kell találni az elkövetőket, és be kell zárni őket.

A 33 éves francia-mauritániai Soulemayne S. családos ember, három gyermeke van, és egy cégnek az ügyvezető igazgatója. Az esetről készült felvételen az látszódik, hogy többszöri próbálkozására sem engedik felszállni a zsúfolt metrószerelvényre, kézzel távol tartva őt az ajtótól. Közben ezt énekelték a Chelsea-drukkerek: „Rasszisták vagyunk, rasszisták vagyunk, és nekünk így jó."

„Ezeket az angol szurkolókat meg kell találni és be kell zárni, nem úszhatják meg büntetlenül – mondta a férfi a Le Parisiennek. – Be akartam szállni a kocsiba, de az angol szurkolókból álló csoport elállta az utamat, és ellöktek. Próbáltam visszamenni, a tülekedésben eltűnt a telefonom. Angolul beszéltek hozzám, de nem igazán értettem, mert nem tudok egy szót sem angolul."

„Most már tudom, hogy a bőrszínem miatt támadtak meg. Tudják, együtt élek a rasszizmussal, így nem igazán lepődtem meg, még ha hasonlóval nem is találkoztam eddig a metróban" – tette hozzá Soulemayne, aki nem beszélt gyerekeinek a történtekről.

„Mit mondhattam volna nekik? Az aput megtámadták a metrón, mert fekete?"

Mint megírtuk, a párizsi és a londoni hatóságok karöltve dolgoznak az igazság felderítésén és a felelősök azonosításán, megtalálásán. Ha a szurkolókat bűnösnek találják, három év börtönt és 45 ezer eurós pénzbüntetést is kaphatnak. A Chelsea támogatja a nyomozást és akár a stadionjából kitiltással is sújthatja a vétkeseket.

Legfrissebb hírek

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

A norvég szurkolótábor bemutatja: evezőkkel hajtott metró!

Foci vb 2026
2026.06.22. 20:39

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Nuno Mendes: Nem tudom, hogy ez-e a PSG legjobb generációja, de...

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 20:19

Az Adidas az F50 játékosait, Kvaracheliát és Dembélét ünnepli Budapest egén

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 14:15

BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:08

Orbán Viktor: Ezért már megérte nagyot álmodni

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 00:29

Meghiúsult trónfosztás – Nagy Zsolt jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 23:47
Ezek is érdekelhetik