BL: „Hősök leszünk, ha kiejtjük a Bayern Münchent”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.16. 20:31
Kedden folytatódnak a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös kiírásának küzdelmei. Az egyenes kieséses szakasz első játéknapján, a nyolcaddöntő első mérkőzésén a Bayern München a Sahtar Doneckhez látogat. A bajorok vezetőedzője, Pep Guardiola bízik benne, hogy holnap megteszik az első lépést a döntő felé vezető úton, míg az ukránokat irányító Mircea Lucescu szerint hősökként lesznek nyilvántartva, ha sikerrel veszik a párharcot.



„Holnap megtehetjük az első lépést a döntő felé vezető úton. Tisztelem Lucescut, aki Európa egyik legjobb csapatává formálta a Sahtart. A Barcelonával ötször játszottunk a doneckiek ellen, s bár mindannyiszor remek együtteseket irányítottam, mindig nehéz dolgunk volt. Talán emlékeznek, hogy az európai Szuperkupában csak a hosszabbításban tudtuk őket megverni, míg a Camp Nouban egyszer legyőztek minket” – nosztalgiázott Guardiola. Más kérdés, hogy a tartalékos katalánok otthonában diadalmaskodó együttesben még többek között Fernandinho és Willian is pályára lépett.

„Darijo Srnát különleges szavakkal illetném. Sokszor láttam már játszani, a világ minden csapatában értékes futballistának számítana” – méltatta a Sahtar csapatkapitányát a spanyol szakember.

Guardiola hozzátette, a kisebb combsérüléséből felépülő Xabi Alonso vasárnap és hétfőn már a társakkal edzett, de erőnlétileg még nincs százszázalékos állapotban, és csak kedden döntenek a játékáról.

„Egyértelműen a Bayern a párharc esélyese. A munkáját szenvedéllyel végző Guardiola érkezése után megváltozott a stílusuk, latinos futballt játszanak. Hősök leszünk, ha továbbjutunk. Legutóbb tíz héttel ezelőtt vívtunk tétmérkőzést, és közismert, hogy ebben a szezonban milyen körülmények között dolgozunk (utalt az ukrán belpolitikai helyzetre Lucescu – a szerk.). A Hamburg elleni nyolc nullás győzelme után szinte mindenki azon az állásponton van, hogy a Bayern kiejt minket” – mondta a román szakember.

Lucescu elismerte, mivel az utóbbi időben csak felkészülési meccseken látta csapatát, nem tudja pontosan, hogy a játékosai milyen állapotban vannak, erre majd a holnapi találkozón derül fény.

A Sahtar Doneck–Bayern München BL-nyolcaddöntő első felvonása kedden 20.45-kor kezdődik, a mérkőzést a spanyol Undiano Mallenco vezeti.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19