BL: Karrierem legnehezebb hónapjai voltak ezek - Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.20. 16:27
null
Guardiola bízik a fiaiban (Fotó: AFP)
Josep Guardiola, a német Bundesligában szereplő Bayern München vezetőedzője úgy érzi, edzői pályafutása legnehezebb hónapjain van túl.

Guardiola a barcelonai sikerei után a Bayern Münchennél a Bajnokok Ligájában még nem tudott fináléba jutni, mivel tavaly a Real Madrid 5–0-s összesítéssel búcsúztatta el a bajorokat az elődöntőben.

A katalán szakember így nyomás alá került, ebben az idényben már európai színtéren is kupát várnak el tőle, ám a negyeddöntő nem indult jól csapata számára: a müncheniek 3–1-es vereséget szenvedtek a Portótól.

„Az előző hónapokban karrierem legnehezebb időszakát éltem át. Sokat tanultam ezalatt a futball szenvedélyéről – mondta Guardiola. – A március és az április döntő jelentőségű a csapatok életében, de jól dolgoztunk, így megígérhetem, hogy mindent megteszünk a visszavágón a sikerért."

„Egy lépésre vagyunk a német bajnoki címtől és egyre a BL elődöntőjétől. Meg vagyok győződve arról, hogy kedden mindent megtesznek a srácok, nekem pedig szakvezetőként ez bőven elég. A játékosok a hőseim, és örökre a szívembe zárom őket."

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38