BL: 5 drámai meccs, amelyen megtörtént az, amire a Bayern készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.21. 19:37
null
Morientes és Zidane, a Monaco és a Real küzdelméből előbbi jött ki jobban (fotó: goal.com)
Ma este a Bayern München és a Paris Saint-Germain egyaránt nagy bravúrra készül a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A bajorok Portóban kaptak ki 3–1-re az első mérkőzésen, míg a PSG hazai pályán szenvedett ugyanilyen különbségű vereséget a Barcelonától. Öt olyan BL-találkozóra tekintünk vissza, amelyen a kieséses rendszerben két vagy több gólos hátrányból sikerült a fordítás.

2004 áprilisában a Deportivo La Coruna mutatta be a Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyobb fordítását. A spanyol együttes 4–1-es vereséget szenvedett idegenben a (többek között) Pirlóval, Kakával, Seedorffal és Sevcsenkóval felálló, Carlo Ancelotti vezette Milantól a negyeddöntő első mérkőzésén. Hazai pályán viszont nem kegyelmezett: 4–0-ra győzött, így bejutott a legjobb négy közé.

Ugyanebben a kiírásban, szintén a legjobb nyolc között egy másik emlékezetes párharca is sor került. A Real Madrid hazai pályán 4–2-re legyőzte az AS Monacót, majd a visszavágón is előnybe került Raúl góljával. Giuly azonban egyenlített, majd a spanyol fővárosból Monacóba szerződött Morientes is betalált. Giuly újabb gólja azt eredményezte, hogy a Monaco 5–5-ös összesítéssel, idegenben szerzett több góllal kiejtette a madridiakat, s a döntőig meg sem állt – igaz, ott 3–0-s vereséget szenvedett a Portótól.

A Chelsea-nek kétszer is sikerült hasonló bravúrt véghez vinnie. A 2011–2012-es szezonban a legjobb 16 között kikapott 3–1-re a Napolitól, ám a visszavágón kilencven perc alatt ledolgozta hátrányát (3–1-re vezetett), s a hosszabbításban Ivanovic gólja döntött, a Chelsea jutott tovább.

Akárcsak két évvel később a negyeddöntőben, amikor a ma hasonló hőstettre készülő PSG-től kapott ki Párizsban 3–1-re a londoni együttes, amely hazai pályán 2–0-ra győzött, s így idegenben szerzett góllal lépett az elődöntőbe.

Nem mindig a Chelsea ünnepelt ilyen szituációban! Az 1999–2000-es idényben 3–1-re megverte a Barcelonát a negyeddöntő első mérkőzésén, ám a visszavágón a Rivaldo és Luís Figo fémjelezte Barca hosszabbítás után 5–1-re kiütötte a Chelsea-t. A katalán együttesnek ma nincs szüksége fordításra, Messiék kényelmes előnyből várják a PSG-t.

Legfrissebb hírek

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
4 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59
Ezek is érdekelhetik