BL: Különleges lesz szembetalálkozni Peppel - Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.24. 13:21
A Bayern Münchennel játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Barcelona. A párosítás a két edző személye miatt is érdekes, hiszen Josep Guardiola és Luis Enrique játékosként éveken át együtt húzták az igát a katalánoknál, ahol előbbit edzői karrierje azonmód a legjobbak közé repítette.

„Egy ilyen sorsolásnak öt perc alatt a végére érhetünk, és most már teljesen értelmetlen arról beszélni, hogy mi lett volna számunkra a kedvezőbb. Legfőképpen azért, mert előre sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a valóság később. A futballban annyi minden váratlan dolog, meglepetés történik – mondta Luis Enrique már a sorsolást követően. – Az biztos, hogy különleges lesz a mérkőzés, mert Pep ellen kell meccselnünk, neki meg a Barcelonával. De számomra és a játékosaimnak is különleges lesz, hiszen először találják szembe magukat Peppel. Ez csodálatos élmény lesz a Barca-drukkerek és a müncheni szurkolók számára is. Nem hinném, hogy problémát jelentene az, hogy otthon kezdünk, nem pedig idegenben. A szezon tíz BL-mérkőzése közül kilencet megnyertünk, és csak egyszer veszítettünk. Ebből kiindulva mindegy, hogy vendéglátóként vagy vendégként lépünk pályára előbb.” Luis Enrique már a sorsolást követően. – Az biztos, hogy különleges lesz a mérkőzés, mert Pep ellen kell meccselnünk, neki meg a Barcelonával. De számomra és a játékosaimnak is különleges lesz, hiszen először találják szembe magukat Peppel. Ez csodálatos élmény lesz a Barca-drukkerek és a müncheni szurkolók számára is. Nem hinném, hogy problémát jelentene az, hogy otthon kezdünk, nem pedig idegenben. A szezon tíz BL-mérkőzése közül kilencet megnyertünk, és csak egyszer veszítettünk. Ebből kiindulva mindegy, hogy vendéglátóként vagy vendégként lépünk pályára előbb.”

A katalánok trénere nyilatkozata végén nem felejtette el megemlíteni, hogy egyelőre nem foglalkoznak a Bayernnel, hiszen a hétvégén az Espanyol elleni szombati derbi vár rájuk (kezdés 16 órakor).

„Számomra most még csak a holnapi mérkőzés a fontos. Az Espanyollal játszunk, amelyet jó csapatnak tartok. Vérbeli városi rangadó vár ránk, tudjuk, hogy mit jelent ez szurkolóinknak, és hogy milyen fontos az eredmény a bajnoki versenyfutásban.”

A játékosok edzés közben értesültek arról, melyik csapattal találkoznak az elődöntőben. A Bayern kihúzásakor hatalmas ordítássá erősödött az edzőközpontban lévők első reakciója, és a hangulat oldott lett, nem pedig feszült.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18