BL: Messihez csak egyetlen játékos hasonlítható - Guardiola

2015.05.13. 13:27
null
Guardiola és Messi (Fotó: Twitter)
Pep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője a 2014–2015-ös szezonban első csapatként BL-fináléba jutó Barcelonát a világ legjobbjaként emlegette, majd ugyanezt megtette Lionel Messivel a két csapat kedd esti, 3–2-es német győzelemmel, de katalán örömmel végződő elődöntő-visszavágóját követően.

 

 

„Lionel Messi minden idők legjobb játékosa. Talán Pelé nagyságát tudnám hozzá hasonlítani. Boldog vagyok, hogy láthatom őt futballozni” – nyilatkozta Pep Guardiola a lefújást követően.

 


 

Messi zsenialitása (és két gólja) egy héttel ezelőtt eldöntötte a párharcot, tíz találattal ő a 2014–2015-ös BL-szezon eddig legeredményesebb játékosa. A müncheni visszavágón nem kimondottan villogott, inkább hasznosabban, mint látványosan futballozott. Guardiola az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is kiemelte a négyszeres aranylabdás argentint.

„Egyértelműen visszatért a legjobb formájához. Ismét azon a szinten futballozik. El kell ismernem, megtiszteltetés, hogy edzhettem őt” – dicsérte korábbi játékosát a katalán mester, aki 2008 és 2012 között két alkalommal hódította el a BL-trófeát a Barcelonával és Lionel Messivel. A Bayern Münchennel még nem tudott a rangos kupasorozat fináléjába jutni, 2014-ben és 2015-ben is az elődöntő volt a végállomás.

„Mindent megtettünk. Sok problémánk adódott, de a csapatom az utolsó pillanatig küzdött és elismerést érdemel. Egy nagy klubnak így kell kiesnie. Tekintettel a problémákra, amelyekkel meg kellett küzdenünk, ebben az évben jobb eredményeket értünk el, mint tavaly.”

A Bayern München a második mérkőzés szünetében 2–1-es hátrányban volt, de a második játékrészben megfordította a mérkőzést, így emelt fővel búcsúzott.

„Ha a Barcelona birtokolja a labdát, rendkívül nehéz ellene futballozni. Remélem, Berlinben a Barca játékosai emelik magasba a trófeát.”

„A Bayern München játékosai olykor nincsenek tisztában azzal, mennyire egyedülállóak. Most megünnepeljük a bajnoki címet, elmegyünk nyaralni, majd visszatérünk, és remélhetőleg a következő szezonban jobbak leszünk” – zárta szavait Guardiola.

Legfrissebb hírek

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
5 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45
Ezek is érdekelhetik