BL: A döntőre készülök, mióta a Juvéhoz igazoltam – Pirlo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.06. 15:54
null
Andrea Pirlo harmadszorra is Európa trónjára ülhet, ha a Juventus legyőzi a Barcelonát a BL-döntőben (Fotó: Reuters)
Andrea Pirlo, a Juventus labdarúgója harmadszorra is Európa trónjára ülhet, ha a „zebrák” legyőzik a Barcelonát a szombat esti Bajnokok Ligája-döntőben, de az olasz legenda a hatalmas tét ellenére a tőle megszokott nyugalommal várja az összecsapást, ugyanis majdnem négy éve, Torinóba igazolása óta erre a pillanatra készül.

„A mai napig emlékszem arra a beszélgetésre, amit Andrea Agnelli elnök úrral folytattam a célokról, mikor a Juventushoz igazoltam. Már az első torinói naptól fogva a Bajnokok Ligája megnyerése volt a cél” – mondta Pirlo a Sky Italiának.

Pirlo 2011-ben ingyen igazolt a Juventushoz az AC Milantól, most beszámolt a váltás hátteréről.

„Változásra volt szükségem, másfajta kihívásokra, és a Juve felkeltette az érdeklődésemet, mivel két évig nem nyert semmit. Antonio Conte kemény edző volt, de hatalmas sikeréhséget láttam a fiúkban két gyenge szezon után – folytatta Pirlo. – Később Massimilano Allegri motiváltan vette át a Juventus irányítását, cáfolni akarta a kétkedőket. Torinóban ismét összehozott minket a sors, az alapokról kezdtünk mindent, bár őszintén szólva semmi sem történt köztünk Milánóban.”

A 113-szoros olasz válogatott karmester tizenkét éve éppen jelenlegi klubja ellen játszotta első BL döntőjét, ég benne a győzelmi vágy, de már nem izgul annyira, mint 2003-ban, amikor a Milan tizenegyesekkel legyőzte a torinóiakat.

„Örülök, hogy ismét megtapasztalhatom ezt az érzést. Az első döntőm előtt rendkívül ideges voltam, teljesen új élmény volt, és nagy elvárásokkal vágtunk neki a mérkőzésnek. Most nyugodtan készülök, de ugyanazzal az izgatottsággal és vággyal, mint eddig bármikor” – tette hozzá a 36 éves klasszis.

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15

Az ezredforduló óta a Barcelona uralja a La Ligát

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 07:12

Gyász és ünnep – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 00:08
Ezek is érdekelhetik