BL: Mindig tudtuk, hogy ez egy szép év lehet – Bartomeu

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.07. 10:17
A labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőjében aratott 3–1-es sikerével tette teljessé szezonját a Barcelona, hiszen a BL-cím mellett a spanyol bajnokságot és a Király-kupát is sikerült elhódítania. A finálét követően a katalán csapat elnöke, Josep Maria Bartomeu értékelte röviden a gárda szezonját.

Bartomeu elmondta, hogy egész évben bizakodóak voltak, számítottak rá, hogy Luis Enrique és az új igazolások segítségével ilyen sikeres évet zárhatnak. Emellett azt is elismerte, hogy nagyon izgult Berlinben, különösen az idegtépő utolsó percekben.

„Fárasztó szezon volt, de mindig is tudtuk, hogy szép év lehet – kezdte rövid összefoglalóját Bartomeu. – Most eljött az ünneplés ideje, amit én már tavaly nyáron elképzeltem, miután Luis Enrique és az új igazolások csatlakoztak az együtteshez.”

„Győztünk, és megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Gratulálok a srácoknak. Tudtam, hogy nehéz lesz, mivel a Juventus nagyon jó csapat. Ők is alakítottak ki helyzeteket, de mi jobbak voltunk ezen az estén. Sikerült tripláznunk, így nagyszerű szezont zárhatunk, amihez mindenki hozzátette a saját kis részét.”

„Annak ellenére, hogy kiegyenlített volt a találkozó, a végén győzött a minőségbeli különbség – mondta Artur Mas, Katalónia elnöke. – Ők a mi nagyköveteink világszerte, attól függetlenül, hogy azonosulunk-e vagy sem a színeikkel. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.”

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51