Barca: Nehéz, amikor nem állnak mögöttünk – Neymar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.30. 10:07
Miután az előző idényben triplázó Barcelona játékosait kifütyülték a szurkolók a Bayer Leverkusen elleni (2–1) mérkőzést követően, Neymar arról beszélt, hogy nehéz, amikor a drukkerek nem állnak a csapat mellett, és az a fontos, hogy sikerült nyerniük.

A németek Kirjakosz Papadopulosz góljának köszönhetően egészen a hajráig vezettek, akkor azonban jött a fordulat, előbb Sergi Roberto, majd Luis Suárez volt eredményes, így végül nyertek a sérült Lionel Messit nélkülöző, és sokáig csak küszködő katalánok. A szurkolók nem voltak elégedettek a csapat játékával.

„Igen, nehéz, amikor a szurkolók nincsenek velünk – mondta az összecsapást követően Neymar az As-nek. – Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk, de rengeteget szenvedtünk a meccsen. Az a fontos, hogy nyertünk, s hogy megtettünk mindent a gólszerzésért és a győzelemért.”

„Tettem a dolgom. Meg kell tanulnunk, hogyan játsszunk és nyerjünk Messi nélkül” – tette hozzá a brazil támadó.

A Barcelona négy pontot gyűjtve az E-csoport élén áll két fordulót követően.A németek Kirjakosz Papadopulosz góljának köszönhetően egészen a hajráig vezettek, akkor azonban jött a fordulat, előbb Sergi Roberto, majd Luis Suárez volt eredményes, így végül nyertek a sérült Lionel Messit nélkülöző, és sokáig csak küszködő katalánok. A szurkolók nem voltak elégedettek a csapat játékával.

„Igen, nehéz, amikor a szurkolók nincsenek velünk – mondta az összecsapást követően Neymar az As-nek. – Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk, de rengeteget szenvedtünk a meccsen. Az a fontos, hogy nyertünk, s hogy megtettünk mindent a gólszerzésért és a győzelemért.”

„Tettem a dolgom. Meg kell tanulnunk, hogyan játsszunk és nyerjünk Messi nélkül” – tette hozzá a brazil támadó.

A Barcelona négy pontot gyűjtve az E-csoport élén áll két fordulót követően.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
FC Barcelona–Bayer Leverkusen 2–1 (S. Roberto 80., L. Suárez 82., ill. Papadopulosz 22.)

BATE Boriszov–AS Roma 3–2 (Sztaszevics 8., F. Mladenovics 12., 30., ill. Gervinho 66., Toroszidisz 82.)
AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 2 1 1 – 3–2 +1 4
2. Bayer Leverkusen 2 1 – 1 5–3 +2 3
3. BATE Boriszov 2 1 – 1 4–6 –2 3
4. Roma 2 – 1 1 3–4 –1 1

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09