BL: Di María máris a fináléról beszél; Ibrahimovic álomvilága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.16. 13:26
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2–0-ra megverte a Malmőt a Bajnokok Ligája A-csoportjának 1. fordulójában. A találkozó után az első gólt szerző Ángel Di María már a döntőbe jutásról beszélt, míg Zlatan Ibrahimovic az álmáról, valamint arról, sajnálja, hogy nem talált be honfitársainak kapujába.

„Lépésről lépésre kell haladnunk, most nagyszerűen teljesített a PSG – mondta Di María. – Új csapatom az előző idényekben már eljutott a kieséses szakaszig, így most a cél az lehet, hogy túljussunk az elődöntőn, és bekerüljünk a fináléba. Ezért dolgozunk nap mint nap.” Di María. – Új csapatom az előző idényekben már eljutott a kieséses szakaszig, így most a cél az lehet, hogy túljussunk az elődöntőn, és bekerüljünk a fináléba. Ezért dolgozunk nap mint nap.”

Ibrahimovic nevelőklubja ellen lépett pályára, és sajnálja, hogy nem sikerült betalálnia. Ennek ellenére álomszerűnek gondolta a tegnapi mérkőzést.

„Nagyszerű érzés volt egyik korábbi klubom ellen pályára lépni – így a svéd csatár. – Az külön öröm, hogy svéd csapatról beszélünk, ritka, hogy hazám együttese a Bajnokok Ligájában szerepel, most pedig még arra is volt esélyem, hogy pályára lépjek ellene. Olyan volt ez, mint egy álom.”

„Ettől függetlenül természetesen motivált voltam, higgyék el, gólt akartam szerezni, ám sajnos nem sikerült.”

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik