BL: a Barca nem nyugszik bele a 40 ezer eurós büntetésbe

MTI MTIMTI MTI
2015.10.20. 11:32
A Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona nem fogadja el az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által kiszabott 40 ezer eurós bírságot, s ha kell, az Európai Emberi Jogok Bíróságához fordul igazáért.

Az UEFA fegyelmi bizottsága a spanyol élvonalban is aranyérmes klubot szurkolói miatt büntette meg, mivel a drukkerek katalán zászlókat lobogtattak a Bayer Leverkusen elleni szeptemberi BL-mérkőzésen.

A kontinentális szövetség a Barcelonát az UEFA-szabályzat 16-os pontjának megsértésében találta vétkesnek, amely tiltja a stadionokban a sporteseményekhez nem tartozó gesztusokat és megnyilvánulásokat, az oda nem való tárgyak bevitelét, különösen, ha azok politikai, ideológiai vagy vallási értelemben sértőek vagy provokatívak.

„Fellebbezünk az UEFA-nál, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, s ha kell, akkor ez emberi jogok strasbourgi bíróságánál – jelentette ki határozottan Jordi Mestre, a Barcelona alelnöke. – Mindenben követjük az UEFA eljárási rendjét, nem fogunk háborút kezdeni a szövetséggel, de megvédjük a klub érdekeit. Sohasem fogjuk hagyni, hogy korlátozzák az emberek jogát a véleménynyilvánítás szabadságához.”

Az FC Barcelonát másodjára büntették meg hasonló okokból; a júniusi BL-döntő után a klubnak 30 ezer eurót kellett fizetnie, miután szurkolói katalán zászlókat lobogtattak és függetlenségi rigmusokat kiabáltak a berlini mérkőzés alatt.

Legfrissebb hírek

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Újabb fejezet a Balogun-botrányban: a FIFA képmutatással vádolja az UEFA-t

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:01

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
2026.06.28. 10:23