BL: Zidane hátradőlhet, Spalletti új korszakot nyit Rómában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.08. 23:50
null
Danilo kíváncsi volt közelről is a labdára (Fotó: AFP)
A Real Madrid hazai pályán is 2–0-ra nyert a Roma ellen, így kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Igazán mozgalmas kilencben percen vagyunk túl, hiszen egy roppant jó csapattal találkoztunk, amely ráadásul gyors futballistákkal rendelkezik – értékelt az edzőként első hazai BL-mérkőzését vívó Zinedine Zidane, a Real Madrid mestere. – De megálltuk a helyünket. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ám végül elértük célunkat: továbbjutottunk, kapott gól nélkül. Casemiro jól teljesített, mint ahogyan a többiek is, Lucas Vázquez is fontos szerepet vállalt, ő is mindent belead, ahányszor csak pályára lép. A szurkolók mindig többet várnak a játékosoktól. Nagyon örülök James Rodríguez találatának, az edzéseken jól ment neki, sokat dolgozott, és egy játékos lelkének egyébként is mindig jót tesz, ha gólt szerez. Ha Cristiano Ronaldo pályára lép, ezért akar mindig gólt lőni, és általában meg is teszi. Most már nyugodtan várhatjuk a sorsolást, immáron a pihenésen a sor.”

„Nagyon elégedett vagyok, borzasztóan nehéz az olasz csapatok ellen játszani, nehéz feltörni a védekezésüket, megtörni a csapatot – így a találkozó második gólját szerző James Rodríguez. – Talán Casemiro volt a mezőny legjobbja, de az egész csapatot ki kell emelni, mindannyian jó futballoztunk, ezért nyertünk. Folyamatosan kell javulnom, bizonyítanom, fontos volt a gólom az önbizalmamnak. Összességben elégedett lehetek.”

„Zinedine Zidane odafigyel minden játékosra, én pedig mindig igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Mindennap fejlődni akarok, segíteni a csapatot. Gólt lőttem ma, de keményen kell dolgoznom minden áldott nap, mert a Real Madrid igazán igényes klub” – tette hozzá a kolumbiai.

„Elértünk pár szép eredményt a csapattal, de a múlt már múlt, ez maga a történelem. Meg kell változtatni a gondolkodásmódunkat a mai mérkőzés után, szembe kell néznünk azzal, hogy hány helyzetet hagytunk ki” – vonta le a tanulságot a vendégmester, Luciano Spalletti.

„Nagyon sok helyzetünk volt az első mérkőzésen, és ma is, de ha nem találsz be, nem juthatsz tovább – bölcselkedett keserűen az olaszok csapatkapitánya, Alessandro Florenzi. – Néha a tapasztalaton múlik a siker, néha meg a precízségen. Kár, hogy nem voltunk ma pontosabbak, ha így lett volna, egészen más a leányzó a fekvése. Két jó meccset játszottunk, nagyon jól futballoztunk.”

„Sajnos a futballban az számít, ki hogyan váltja gólra helyzeteit, ez a lényeg, nem pedig az, hogy milyen szépen játszol. Csak magunkat hibáztathatjuk, hiszen nyomás alá helyeztük a Realt mindkét meccsen, a saját stílusunkban futballoztunk, sőt ezt rákényszerítettük az ellenfélre, pedig a Bernabéuban általában csak szenvedni szoktak a vendégcsapatok. A célunk az volt, hogy mindent beleadjunk ebbe a párharcba, ami csak szívünkből és lelkünkből telik, próbáltuk alkalmazni az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket, de hát sokkal pontosabbnak kellett volna lennünk. Hogy a Roma a következő idényben is a BL-ben lesz-e? Naná!” – tette hozzá még a jobb oldali mindenes.

REAL MADRID–AS ROMA 2–0

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

REAL MADRID (spanyol)–ROMA (olasz) 2–0 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 654 néző. V: Marciniak (lengyel)
Real Madrid: Keylor Navas – Danilo, Pepe, S. Ramos, Marcelo – Casemiro (Kovacic, 84.), Kroos, Modric (Jesé, 75.) – Bale (L. Vázquez, 62.), J. Rodríguez, C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinedine Zidane
Roma: Szczesny – Florenzi, Manolasz, Zukanovic, Digne – Pjanic (Vainqueur, a szünetben), S. Keita (Maicon, 86.) – Szalah, Perotti, El Shaarawy (Totti, 74.) – Dzeko. Vezetőedző: Luciano Spalletti
Gólszerző: C. Ronaldo (64.), J. Rodríguez (68.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

James Rodríguez visszavonult a kolumbiai válogatottól

Minden más foci
2026.09.15. 20:44

Bár baj lett a kéréséből, Spalletti díjazza, hogy játékosai mindenáron nyerni akartak

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 12:47

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2026.08.13. 11:10