BL: Lahm egy percig sem tartott a kieséstől

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 23:46
null
Jól tudjuk, a labdabirtoklás nagyon fontos Pep Guardiola számára (Fotó: Reuters)
A Benfica viszonylag gyorsan ledolgozta hátrányát a Bayern München ellen a labdarúgó BL negyeddöntőjében (2–2), de Philipp Lahm, a vendégek védője nem tartott a kieséstől.

 

„Úgy gondolom, a kilencven perc alatt egy pillanatig sem fenyegetett minket a kiesés veszélye. Tudjuk, hogy képesek vagyunk megfordítani a mérkőzéseket. Ezt ma újra megmutattuk” – jelezte Philipp Lahm, hogy ő a maga részéről egyáltalán nem aggódott a Bayern továbbjutása miatt.

A müncheniek továbbjutásával Pep Guardiola beérte Sir Alex Fergusont és Carlo Ancelottit, akik szintén hétszer vezették csapatukat, csapataikat BL-elődöntőbe. Ezen a téren már csak José Mourinho van előtte nyolc elődöntővel, ám jelenleg nem a portugál mester rekordja körül forognak a katalán szakember gondolatai.

„Ott vagyunk, ahová a legutóbbi két idényben is eljutott a Bayern. Az idén még egy lépéssel tovább szeretnénk jutni” – utalt arra Guardiola, hogy most már mindenképp BL-döntőbe kerülne a bajorokkal.

„Az utolsó pillanatig küzdöttünk, ezért csak gratulálhatok a játékosaimnak, valamint csodás szurkolóinknak is. Nagy meccset játszottunk egy nagyon erős csapattal, amely tudja, hogyan diktálja a tempót. Megígértük, hogy bátran szembe nézünk a Bayernnel, és így is tettünk” – mondta büszkén Rui Vitória, a Benfica vezetőedzője.

A mérkőzés első gólját szerző Raúl Jiménez a következőképp értékelt:

„Örülök, hogy betaláltam. Megvolt rá a lehetőségünk, hogy kettő nullra is vezessünk, de ilyen a futball. Büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Megmutattuk, hogy bármelyik csapattal felvesszük a versenyt.”

„Nem hiszem, hogy nagy különbség volt a két csapat között. A Bayern hű maradt a stílusához, többet birtokolta a labdát, de jól küzdöttünk itt és a müncheniek otthonában is” – nyilatkozta Jardel, a portugál csapat védője.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Benfica–Bayern München 2–2 (1–1)
BENFICA: Ederson – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu (Jovics, 88.) – Salvio (Talisca, 68.), Fejsa, Renato Sanches, Carcela-González – Pizzi (Guedes, 58.) – Jiménez. Vezetőedző: Rui Vitória
BAYERN: Neuer – Lahm, Kimmich, Javi Martínez, Alaba – Vidal, X. Alonso (Bernat, 90.), Thiago Alcántara – Douglas Costa, Th. Müller (Lewandowski, 84.), Ribéry (Götze, 92.). Vezetőedző: Pep Guardiola
Gólszerző: Raúl Jiménez (27.), Talisca (76.), ill. Vidal (38.), Th. Müller (52.)
Továbbjutott: a Bayern München, 3–2-vel

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09
Ezek is érdekelhetik