BL: „Nem szeretném hallani, hogy könnyű a sorsolásunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 15:20
null
Zinédine Zidane nem akarja hallani, hogy a Real Madrid könnyű ellenfelet kapott a sorsoláson (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken kisorsolta a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének párosításait: Manchester City–Real Madrid és Atlético Madrid–Bayern München párharcokat rendeznek a legjobb négy között. A párosítások kialakulása után egyből megindult az esélylatolgatás.

 

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője elmondta, nem zavarja együttesét az esélyesség terhe.

„A királyi gárda állandóan favorit, ez mindig így volt és a jövőben sem változik, nem zavar minket. Nem szeretném azt hallani az emberektől, hogy könnyű a sorsolásunk. Ha a fináléba akarunk jutni, akkor teljesen mindegy, ki az ellenfél, le kell győznünk. Ez nagyon nehéz elődöntő lesz. Az egyetlen pozitívum, hogy mi játszhatunk hazai pályán a visszavágón.”

Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere nem örül, hogy csapatának idegenben kell játszania a visszavágón.

„Nehéz ellenfelet kaptunk, azonban nem számít, kivel kell játszanunk, a lehetőségek ugyanazok. Mindig jobban örülök, ha a visszavágón mi futballozhatunk hazai pályán, de ez most nem számít. Nem jelent számomra plusz motivációt, hogy korábbi csapatom ellen kell bizonyítanom, csak az számít, hogy ott vagyunk a Bajnokok Ligája elődöntőjében.”

Emilio Butragueno, a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi játékosa szoros összecsapásokat vár.

„Nagyon szoros párharcra van kilátás, két olyan klubról beszélünk, amelynek a legmagasabb szinten játszó futballistái vannak. A Manchester City hihetetlenül veszélyes ellenfél, ráadásul nagyon motivált. A legjobbunkat kell nyújtanunk mindkét mérkőzésen, ha ott szeretnénk lenni a döntőben.”

Philipp Lahm, a Bayern München védője érdekes mérkőzésekre számít.

„Az Atlético játékosai végig nyugodtak maradnak, még akkor is, ha beszorítják őket a saját tizenhatosukhoz. Érdekes párharc lesz!”

Xabi Alonso, a bajorok spanyol középpályása úgy látja, nehéz lesz, de a Bayern kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a döntőbe jusson.

„Az Atlético nagyon kemény ellenfél. Kiválóan védekezik, ugyanakkor hatékonyan támad. A stadionjukban ráadásul félelmetes hangulat uralkodik, de nekünk megvan a kellő tapasztalatunk.”

AZ ELŐDÖNTŐ MENETRENDJE
Első mérkőzések

Április 26., kedd: Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Április 27., szerda: Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német)

Visszavágók
Május 3.
, kedd: Bayern München (német)–Atlético Madrid (spanyol)
Május 4., szerda: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)

A MILÁNÓI FINÁLÉ HIVATALOS PÁROSÍTÁSA
Manchester City (angol)/Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol)/Bayern München (német)
A döntő május 28-án lesz a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.

Ön már tudja melyik csapat nyeri a BL-t? Itt meg is fogadhatja!

 

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik