BL: Nem ülhetünk rá az egygólos előnyünkre – Müller

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 14:54
Josep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít szerda este a Benfica ellen a Bajnokok Ligájában. Thomas Müller, a bajorok támadója figyelmeztette is csapatát: nem szabad ráülni az első mérkőzésen megszerzett egygólos előnyre!

„Koncentráltan várjuk a Benfica elleni összecsapást – mondta Pep Guardiola, a Bayern trénere. – A célunk, hogy jól védekezzünk, gólt szerezzünk és továbbjussunk. A portugáloknak vannak hiányzóik, ám nálunk is akadnak gondok, ott van például Javi Martínez, aki hónapokig sérült volt, ezalatt nekünk igazi belső védő nélkül kellett játszanunk, ilyen a futball.”Pep Guardiola, a Bayern trénere. – A célunk, hogy jól védekezzünk, gólt szerezzünk és továbbjussunk. A portugáloknak vannak hiányzóik, ám nálunk is akadnak gondok, ott van például Javi Martínez, aki hónapokig sérült volt, ezalatt nekünk igazi belső védő nélkül kellett játszanunk, ilyen a futball.”

„A két együttes jól ismeri egymást, hiszen egy hete találkozott legutóbb, de tudjuk, taktikailag mi a feladat. Ha számunkra jó eredményt akarunk elérni, ahhoz úgy is kell játszanunk.”

Thomas Müller, a németek világbajnok támadója figyelmeztette csapatát, nem alapozhatnak arra, hogy az első meccsen egygólos fórhoz jutottak.

„A labdarúgásban őrült dolgok történhetnek, amikor egy gárda megpróbál ráülni az első mérkőzésen megszerzett előnyére. Egész évben azért dolgoztunk, hogy itt legyünk.”

Thiago Alcántara, a bajorok középpályása is hasonlóan vélekedett.

„Egy nulla? Ezek csak számok, nem számítanak. Egyértelműen győzelemre kell játszanunk a Benfica ellen.”

A Tippmixpro fogadóiroda szerint magasan a Bayern München a párharc esélyese.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

20.45: Benfica–Bayern München (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.45: Atlético Madrid–Barcelona (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
3 órája

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik