FTC: Sokként ért bennünket a kiesés – Orosz Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 18:56
A Ferencváros az idegenbeli 1–1-es döntetlent követően hazai pályán is 1–1-et játszott az albán Partizani Tiranával a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, majd tizenegyesekkel búcsúzott a nemzetközi kupaküzdelmektől. Az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a klub hivatalos honlapjának elmondta, sokként érte a kiesés.

– Milyen következtetéseket vontak le, milyen lépések várhatóak a kiesés után?
– A futballban van egy mondás, mely szerint az eseményeket soha ne másnap értékeld. Ehhez tartjuk magunkat mi is – mondta Orosz Pál a fradi.hu-nak. – Sokként ért bennünket a szerdai kiesés. De ma még nem szeretnénk ezzel foglalkozni, nem szeretnénk, hogy bármiféle döntésünket, vagy a konzekvenciát az érzelmeink befolyásoljanak. Hagyjuk kicsit leülepedni az egészet, és utána nézzük majd át, hogy tulajdonképpen mi is történt, és milyen okokból történhetett, és milyen lépéseket szükséges megtennünk.– Milyen következtetéseket vontak le, milyen lépések várhatóak a kiesés után?
– A futballban van egy mondás, mely szerint az eseményeket soha ne másnap értékeld. Ehhez tartjuk magunkat mi is – mondta Orosz Pál a fradi.hu-nak. – Sokként ért bennünket a szerdai kiesés. De ma még nem szeretnénk ezzel foglalkozni, nem szeretnénk, hogy bármiféle döntésünket, vagy a konzekvenciát az érzelmeink befolyásoljanak. Hagyjuk kicsit leülepedni az egészet, és utána nézzük majd át, hogy tulajdonképpen mi is történt, és milyen okokból történhetett, és milyen lépéseket szükséges megtennünk.

NEM KÖTELEZŐ BUSZOZNI

A Ferencváros közleményben tájékoztatta szurkolóit, hogy a Budapest Honvéd elleni szombati bajnokira nem kötelező buszozni.

„A Groupama Arénánál kialakított gyülekezőhelyről kényelmesen, térítésmentesen lehet busszal eljutni a Bozsik-stadionba. A buszozás azonban csak egy kényelmi lehetőség, nem kötelező!” – olvasható a klub honlapján.

– Mit lehet mégis tenni ezekben a napokban?
– Most az a legfontosabb, hogy a csapat olyan mentális és fizikai állapotban legyen, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Ez jelenleg az elsődleges szempont. Erre készülnek a játékosok. A jövő hét elején lesz lehetőség arra, hogy foglalkozzunk azzal, miként történhetett meg a szerdai búcsú.

– Mi az, ami a leginkább fájdalmas a szerdai mérkőzéssel kapcsolatban?
– Olyan lehetőség kapujában álltunk, amelyre régóta vártunk. Egy gól választott el minket attól, hogy a legrosszabb esetben is az Európa-liga csoportkörébe jutásért playoffmérkőzést játszhassunk. Ezért külön fáj a kiesés. Az egész magyar labdarúgás megítélése szempontjából fontos lett volna a továbbjutásunk.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
4 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik