BL: Jobban szerettem volna, ha Messi pályára léphet – Schubert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 07:24
André Schubert, a Borussia Mönchengladbach vezetőedzője jobban örült volna, ha a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Lionel Messi is pályára lép a katalánoknál, de elmondása szerint ettől még nem változik meg a német csapat taktikája.

„Kettős érzések vannak bennem a helyzet miatt. Egyrészt szerettem volna, ha Messi tud játszani, ugyanakkor ez nem változtatja meg a taktikánkat – mondta az argentin sérülésével kapcsolatban a Mönchengladbach edzője. – Messi nélkül is nagyon erős csapattal nézünk szemben, még akkor is kiváló együttes a Barca, ha a katalánoknál a világ egyik legjobbja nem léphet pályára.”

Ter Stegen
visszatér szülővárosába, Schubert szép szavakkal illette a Mönchengladbach korábbi kapusát.

„Ter Stegen ugyanúgy részese a Barcelona támadásfelépítésének, mint bármelyik mezőnyjátékos, és ez igazán jól megmutatja, mennyire jó játékos. Óriási fejlődésen megy keresztül, és számtalanszor bizonyította már, mennyire fontos játékos” – dicsérte a korábbi mönchengladbachit.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

20.45: Ludogorec–PSG
20.45: Arsenal–FC Basel (élőben az NSO-n!)
B-CSOPORT
20.45: Napoli–Benfica (Tv: Sport2)
20.45: Besiktas–Dinamo Kijev
C-CSOPORT
20.45: Mönchengladbach–Barcelona (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
20.45: Celtic–Manchester City (Tv: Film Mánia)
D-CSOPORT
20.45: Atlético Madrid–Bayern München (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)
20.45: FK Rosztov–PSV

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik