Man. City: mínusz 8 kiló, két gól, a BL-ben mégsem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.23. 14:30
A Manchester City szerdán a Mönchengladbach vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligájában, és ha nem kap ki, akár az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bebiztosíthatja a továbbjutását. Németországban Josep Guardiola menedzser nem számíthat a hét végén a Crystal Palace ellen duplázó, ezzel a bajnokit megnyerő Yaya Touréra, akit nem nevezett be a BL-be.

Az elefántcsontparti elvágyott a Citytől, ügynöke pedig mindent meg is tett ennek érdekében, számtalan, a klubot és Pep Guardiolát sértő nyilatkozattal rukkolt ki. A szakvezető megpróbált megszabadulni a játékostól, de a nyáron nem jött megfelelő ajánlat. Touré maradt, de mivel nyolc kilogrammos plusz súllyal jelentkezett az első gyakorlásra, a BL-be sem nevezték, és külön edzésekre küldték.

Touré átgondolta a helyzetét, s elkezdett olyan keményen tréningezni, hogy gyorsan leadta a plusz nyolc kilót.

Az ügynökét megkérte, többet ne beszéljen Guardioláról. November elején bocsánatot kért, és visszatérhetett a csapathoz. A Palace ellen így is meglepő volt, hogy a kezdőbe került, de a formája és a 2–1-re megnyert meccsen szerzett góljai azt mutatták, újra a régi.

De vajon a katalán menedzser is ezt gondolja? Lesz helye Tourénak a téli keretfrissítés után az együttesben?

„Ha kiharcoljuk a továbbjutást, leülök a stábbal, és eldöntjük, mely játékosok segíthetnek nekünk a legtöbbet a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában” – mondta Guardiola.

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49