BL: „Nem akartam ilyen hamar a Real Madriddal játszani”

2017.02.09. 14:53
Már csak néhány nap és folytatódik a Bajnokok Ligája: a Real Madrid a Napolit látja vendégül a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Pikáns összecsapásnak ígérkezik a találkozó, hiszen a Madridban nevelkedett José Callejón visszatér nevelőegyesülete stadionjába.

A 29 esztendős támadó a Real Madrid utánpótlásbázisán nevelkedett. A blancóktól 2008-ban az Espanyolhoz került, majd három szezon elteltével visszatért a Bernabéuba. Az első csapatnál eltöltött két éve alatt felfigyelt rá a Napoli, amelynél a 2013–2014-es szezon óta kulcsembernek számít.

„Szép emlékeim vannak Madridból. Örülök, hogy hazatérhetek, de nem akartam ilyen hamar szembenézni Zidane csapatával. Különleges mérkőzésre számítok” – mondta Callejón, aki nem kerülhette el a kérdést: Cristiano Ronaldót vagy Lionel Messit tartja-e jobb játékosnak.

„Számomra Cristiano érettebb játékos. Normális, szerény srác, aki elsőként érkezik a tréningekre és utolsóként távozik. Amikor vele edzettem, mindig próbáltam tőle tanulni. Nem minden nap dolgozhat az ember a világ legjobbjával” – tette hozzá a háromszoros spanyol válogatott futballista.

A Napoli szerdán 20.45 órakor lép pályára a Real Madrid otthonában a legjobb nyolc közé jutásért rendezendő párharc első felvonásán.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19