BL: balhé a Camp Nouban a dráma után, eljárást indított az UEFA

MTI MTIMTI MTI
2017.03.10. 17:00
Fegyelmi eljárást indított az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) annak nyomán, hogy a Paris Saint–Germain barcelonai Bajnokok Ligája-mérkőzése után néhány hazai szurkoló a pályára rohanva ünnepelt a Camp Nou Stadionban.

A katalán csapat 4–0-ra kikapott az első, párizsi találkozón, majd 6–1-re győzött a szerdai visszavágón, ezzel elsőként sikerült négygólos hátrányt ledolgoznia a BL történetében. Az UEFA fegyelmi testülete március 23-án foglalkozik a szabálytalan ünnepléssel.majd 6–1-re győzött a szerdai visszavágón, ezzel elsőként sikerült négygólos hátrányt ledolgoznia a BL történetében. Az UEFA fegyelmi testülete március 23-án foglalkozik a szabálytalan ünnepléssel.

A párizsi csapatot csütörtök este csalódott szurkolók várták a Le Bourget repülőtéren. Közülük néhányan összetűzésbe keveredtek a játékosokkal, megrongáltak több autót. Egyikük rácsapott Thiago Motta kocsijára, mire a középpályás gázt adott és fellökte a drukkert, akit könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak, s később panaszt tett. Vizsgálat indult az ügyben, de Thiago Mottát egyelőre nem hallgatták ki, illetve semmilyen előállítás nem történt.

Az ultrák (Collectif Ultras Paris) a francia hírügynökségnek levélben jelezték, hogy semmi közük nem volt a történtekhez.

„Mi nem olyanok vagyunk, akik az első nehézség után elpártolnak a játékosoktól. Ahogy mindig is mondtuk, ezután is a klub, az elnök, a szakmai stáb és a játékosok mögött állunk, hogy címeket szerezzünk, kupákat nyerjünk és a következő idénynek még erősebben vágjunk neki” – írták.

A PSG az éjszaka folyamán „a leghatározottabban” elítélte és „elfogadhatatlannak” nevezte „egyesek agresszív” viselkedését.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45