BL: jó ideig nem vezet meccset a Barca–PSG bírója?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 12:49
null
A német játékvezető két büntetőt ítélt meg a Barcának a PSG elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján (Fotó: AFP)
Deniz Aytekin játékvezető belátható időn belül szinte biztosan nem vezet mérkőzést a Bajnokok Ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői testületének döntése értelmében – adta hírül a Marca.

 

Mint ismert, a német játékvezető a Barcelona–PSG BL-nyolcaddöntő visszavágóján tevékenykedett, és két büntetőt is megítélt a meccsen a házigazdának, a másodikat a 90. percben, 4–1-es állásnál. A Barcelona értékesítette Neymar révén, és a végén megszerezte a továbbjutást érő hatodik találatot is (6–1).

A spanyol lap beszámolója szerint a játékvezetői jelentés alapján valószínűtlen, hogy Aytekin újabb fontos mérkőzéshez szóhoz jut az európai porondon ebben a szezonban.

A Marca megjegyzi, hogy bár a szövetség a nyilvánosság előtt a védelmébe vette a játékvezetőt, belső vizsgálat során kielemezték a hibáit, ahogyan egyébként ezt a meccsek után szokták is.

„Sajnálom a világ labdarúgását – idézik a spanyolok a norvég kapitány Lars Lagerbäcket, aki azután panaszkodott a játékvezetőre, hogy megadta a második büntetőt, Luis Suárez esése után.

Az UEFA eljárása alapján esetleges szankciók aligha látnak napvilágot, ehelyett belsőleg kezelik az ügyeket – teszi hozzá a lap.

A kritikák kereszttüzébe kerülő játékvezető vasárnap a Hamburg–Mönchengladbach meccsen fújja a sípot, zárja a Marca.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30
Ezek is érdekelhetik