BL: döntöttek, továbbra sem vezetik be a videobírót

MTI MTIMTI MTI
2017.06.01. 19:27
Továbbra sem vezetik be a videobírót a labdarúgó Bajnokok Ligájában – jelentette be csütörtökön Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke.

A közelmúltban Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója többször is felhívta a figyelmet arra, hogy fontos és hasznos lenne a televíziós visszajátszások használata.

„Még nem jött el az ideje, hogy a BL-ben alkalmazzuk a videobírót, mert a felvételek még nem segítik kellő hatékonysággal a játékvezetők munkáját” – mondta az UEFA végrehajtó bizottságának cardiffi ülése után a szlovén sportvezető.

Hozzátette, jól tudják, milyen vitás esetek történtek a mostani idényben, ezért nem vetik el a visszajátszások használatát.

Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója leszögezte, megvárják a jelenleg is zajló tesztidőszak eredményeit.

A nemzetközi szövetség (FIFA) jóváhagyta a videotechnológia alkalmazását a nyári oroszországi Konföderációs Kupán, és a következő klubszezonban több bajnokságban – például a német Bundesligában – is tesztelik a rendszert.

Ceferin a beszédében felszólította az UEFA tagszövetségeit, szálljanak harcba annak érdekében, hogy a 2030-as világbajnokságot Európában rendezhessék. Jövőre Oroszországban, 2022-ben Katarban rendezik a vb-t, 2026-ban pedig valószínűleg az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen lesz a házigazda. A 2030-as torna iránt egyelőre Kína, valamint Uruguay és Argentína közösen érdeklődik.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19