BL: 200 vendégszurkoló mégis beléphet a Bozsik-stadionba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.06. 11:11
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be arról, annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a Hapoel Beer-Sevát, az izraeli együttes 200 szurkolója beléphet a Bozsik József Stadionba.

„A kispesti találkozó egy korábbi büntetés miatt zárt kapus lesz, de az UEFA 2017. június 27-én megjelent új fegyelmi szabályzatának 73. pontja szerint a rendező klub köteles a vendégcsapat 75 küldöttének (játékosok, edzők, vezetők), és kétszáz szurkolójának belépést biztosítani a stadionba. Ennek értelmében legfeljebb 200 Hapoel-szurkoló ott lehet a július 19-i visszavágón” – olvasható a kispestiek klubhonlapján.

Ennek megfelelően – a Nemzeti Sport egyik izraeli forrása szerint – a közel-keleti országban már árusítják is a jegyeket a Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva BL-selejtező visszavágójára.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

Július 12., 19.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Budapest Honvéd
VISSZAVÁGÓ
Július 19., 21.15: Budapest Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli)

Legfrissebb hírek

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:18

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

A Honvéd nyerte az NB II csúcsrangadóját, ezzel életben tartotta aranyérmes reményeit

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 17:54

Kispesten már döntetlennel is aranyérmes a Vasas a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 08:53

Honvéd: az NB I-be jutás megvan, de mit hoz a jövő?

Labdarúgó NB II
2026.05.05. 10:01

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Budapest Honvéd: Szijjártó Péter a teljesített ígéretekről posztolt a közösségi oldalán

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 12:08

Szegedi döntetlenjével a Honvéd feljutott az NB I-be!

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:58
Ezek is érdekelhetik