BL: „A Celticnek nagyon figyelnie kell a veszélyes Kleinheislerre”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 19:18
null
Kleinheisler nagy károkat okozhat a Celticnek (Fotó: Asztana)
Mint ismert, Kleinheisler László együttesére, a kazah Asztanára a skót Celtic vár a BL-csoportkör kapujában. Derek Rae skót szakkommentátor a párharc előtt a magyar válogatott középpályását dicsérte.

 

A két csapat az egy évvel ezelőtti BL-sorozatban – tavaly egy fázissal korábban, a harmadik selejtezőkörben – is összecsapott egymással, akkor a kazahsztáni 1–1 (a Celtic a 78. percben egyenlített) után a skótok otthon 2–1-re nyertek – a 45+3. és a 92. percben büntetőből szerzett góllal.

A szakember kiemeli, az egy dolog, hogy Norvégiába „átruccant” a csapat a Rosenborg elleni selejtezőre, ez azonban össze sem hasonlítható azzal a 10 órás úttal, ami Kazahsztánig vár a Celtic játékosaira.

Az Asztanával kapcsolatban kiemeli a keltáknak tavaly is sok gondot okozó Patrick Twumasit, de leginkább Kleinheisler Lászlóval foglalkozik.

„Az a játékos, akit igazán kedvelek, és akit sokat is láttam játszani, nem más, mint Kleinheiser László. A magyar válogatott középpályást a Werder Bremen adta kölcsön. Rendkívül jó box to box játékos, valódi komplett középpályás. Képes veszélyes helyzetbe kerülni és gólokat szerezni, bár ebből nem igazán mutatott meg sokat Németországban, a Werderben és kölcsönben a Darmstadban sem. Ugyanakkor jó játékos, ott volt a tavalyi Európa-bajnokságon a magyar válogatottal. Vörös haja miatt mindig is Scholesnak becézték, és a játékstílusa sem teljesen idegen Paul Scholesétól. Amikor a Celtic elvégzi a házi feladatát az ellenfél feltérképezésével kapcsolatban, rájön, hogy ő olyan játékos, aki valóban képes nagy károkat okozni” – írta Kleinheislerrel kapcsolatban.

BAJNOKOK LIGÁJA 2017–2018
PLAYOFFKÖR
BAJNOKI ÁG

Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán)
APOEL (ciprusi)–Slavia Praha (cseh)
Olympiakosz Pireusz (görög)–HNK Rijeka (horvát)
Celtic (skót)–FK Asztana (kazah)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–NK Maribor (szlovén)

NEM BAJNOKI ÁG
Istanbul Basaksehir (török)–Sevilla (spanyol)
Young Boys (svájci)–CSZKA Moszkva (orosz)
Napoli (olasz)–Nice (francia)
Hoffenheim (német)–Liverpool (angol)
Sporting CP (portugál)–FCSB (román)
Az első mérkőzéseket augusztus 15–16-án, a visszavágókat 22–23-án rendezik meg.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Csoboth ügyében reagált a FIFA, Kleinheisler kivár

Légiósok
2026.01.26. 10:33

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik