BL: több kemény csoport is kialakulhat – íme, a teljes mezőny!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 22:40
null
Csütörtök este eldől, milyen ínyencségek várnak ránk a csoportkörben (Fotó: AFP)
A szerdai mérkőzések lezárultával kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának teljes mezőnye. Íme, a kalapok szerinti besorolás!

A BL-csoportok sorsolását csütörtökön 18 órakor tartják Monacóban, a procedúrát a Sport1 és az Eurosport1 is élőben közvetíti.

A sorsolás szabályai nem változtak, azonos kalapban lévők, illetve egy nemzetből valók nem kerülhetnek egy kvartettbe. A csoportokból az első két helyezett jut tovább a kieséses szakaszba, a harmadikok az Európa-ligában folytatják, míg a negyedik helyezettek búcsúznak az európai kupaküzdelmektől.

A nyolcaddöntők sorsolását december 11-én, Nyonban tartják.

A csütörtöki esemény során kiderül, hogy az előző BL-szezonra vonatkozóan ki lett az év férfi és női futballistája, valamint legjobb kapusa, védője, középpályása és csatára.

A Bajnokok Ligája 2017–2018-as kiírásának játéknapjai
1. forduló: szeptember 12-13.
2. forduló: szeptember 26-27.
3. forduló: október 17-18.
4. forduló: október 31-november 1,
5. forduló: november 21-22.
6. forduló: december 5-6.

A KALAPOK A SORSOLÁSRA
1. KALAP (A NYOLC LEGERŐSEBB BAJNOKSÁG GYŐZTESEI)
Real Madrid (spanyol 1.)
Bayern München (német 1.)
Chelsea (angol 1.)
Juventus olasz 1.)
Benfica (portugál 1.)
Monaco (francia 1.)
Szpartak Moszkva (orosz 1.)
Sahtar Doneck (ukrán 1.)

2. KALAP (KOEFFICIENSEK ALAPJÁN)
Barcelona (spanyol 2.)
Atlético Madrid (spanyol 3.)
Paris SG (francia 2.)
Dortmund (német 3.)
Sevilla (spanyol 4., selejtezőből)
Manchester City (angol 3.)
Porto (portugál 2.)
Manchester United (angol, El-győztes)

3. KALAP (KOEFFICIENSEK ALAPJÁN)
Napoli (olasz 3., selejtezőből)
Tottenham (angol 2.)
Basel (svájci 1.)
Olympiakosz (görög 1., selejtezőből)
Anderlecht (belga 1.)
Liverpool (angol 4., selejtezőből)
Roma (olasz 2.)
Besiktas (török 1.)

4. KALAP (KOEFFICIENSEK ALAPJÁN)
Celtic (skót 1., selejtezőből)
CSZKA Moszkva (orosz 2., selejtezőből)
Sporting CP (portugál 3., selejtezőből)
APOEL (ciprusi 1., selejtezőből)
Feyenoord (holland 1.)
Maribor (szlovén 1., selejtezőből)
Qarabag (azeri 1., selejtezőből)
RB Leipzig (német 2.)

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10
Ezek is érdekelhetik