BL: Pogba mankóval távozott, Mourinho szerint hetekre kidőlt – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.13. 08:39
null
Paul Pogba megsérült a BL első fordulójában (Fotó: AFP)
Paul Pogba, a Manchester United francia labdarúgója megsérült a keddi, Basel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (3–0). José Mourinho, az angol együttes menedzsere szerint néhány hétig biztosan nem léphet pályára egyik legjobb játékosa.

 

A manchesteriek sima, 3–0-s győzelmet arattak a BL A-csoportjának nyitó fordulójában, ám Paul Pogbát alig húsz perc elteltével le kellett cserélni. A csapatkapitányként debütáló 24 éves francia középpályás a bal hátsó combizmához kapott. A mérkőzés után Pogba mankón támaszkodva hagyta el az Old Traffordot.

„Még nem tudom, mennyire súlyos Pogba állapota, de tapasztalatom szerint a combizomsérülés többhetes kihagyással jár – mondta José Mourinho a találkozót követően. – Nem panaszkodunk a sérülések miatt, pontosan ezért bő a keretünk. Ha nincs Pogba, még mindig számíthatunk Ander Herrera, Michael Carrick, Marouane Fellaini és Nemanja Matics játékára.”

Pogba legutóbb március közepén sérült meg, akkor két bajnoki meccsről maradt le.



Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51
Ezek is érdekelhetik