Szakadéknyi tudáskülönbség: a Man. City lehengerelte a Baselt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 20:35
null
Agüero lendít, pillanatokon belül a hálóban a City 3. gólja (Fotó: AFP)
A Manchester City villámgyorsan eldöntötte az FC Basel elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt és 4–0-s győzelmet aratott a bázeli St. Jakob Parkban. A Premier League listavezetője a legjobb nyolc között érezheti magát.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) 0–4 (Gündogan 14., 53., Bernardo Silva 18., Agüero 23.)

Ha bárki meglepetésben reménykedett a nyolcaddöntő (talán) legegyértelműbbnek tűnő párharcában, hát szűk negyedóráig tehette, lévén a favorit Manchester City a 14. és a 23. perc között a félidőt, a meccset és alighanem a továbbjutást is lerendezte. A bázeliek Dimitri Oberlin révén kétszer is veszélyeztettek az első tíz percben, ám a City gyorsan eltiporta az ellenállást.

Az egy veszélyes fejessel már korábban is jelentkező Ilkay Gündogan nyitotta meg a gólok sorát, a 14. percben a kapuba stukkolva Kevin De Bruyne szögletét (0–1). Négy perc múlva Bernardo Silva csapott le egy bal oldali beadásra, és lőtt egy átvétel után a hosszú fölsőbe (0–2), majd a 23. percben az óriási formában futballozó Sergio Agüero lepte meg egy távoli lövéssel Tomás Vaclík kapust (0–3).

Nyomasztó fölényben volt a Manchester City, és megmutatta, mekkora a különbség az európai futball szuperklubjai és egy „reguláris” BL-szereplő között. A második félidőre már nem maradtak kérdések, gól viszont igen: Ilkay Gündogan az 53. percben egy újabb átlövéssel keserítette tovább Vaclíkot (0–4).

Kék henger alá esett a Basel (Fotó: AFP)
Kék henger alá esett a Basel (Fotó: AFP)

Ezzel gyakorlatilag a csapatok is befejezettnek tekintették a mérkőzést, a City kidolgozott még pár helyzetet, ám érthető módon nem tett őrült erőfeszítéseket, a Basel meg már rég elkedvetlenedett, főleg, hogy még ritkán adódó lehetőségeit is elpuskázta.

Sok szót nem érdemes vesztegetni a mérkőzésre, a végén még kirobbant egy teljesen indokolatlan csetepaté – a Manchester City tükörsima győzelmet aratott és készülhet a negyeddöntőre, a visszavágónak már nem sok tétje lesz. Szakadéknyi tudáskülönbség volt a két csapat között, a második mérkőzés az Etihadban merő formalitás.

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48

O Jogo: egy változás lesz a portugál kezdőben

Foci vb 2026
2025.09.09. 13:22

Kollégánk meglepte Roberto Martínezt és Bernardo Silvát is

Magyar válogatott
2025.09.09. 07:54

Kihívás a magyar válogatott ellen pályára lépni telt ház előtt – véli a portugál szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2025.09.08. 19:37

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Balogh Botond iránt élénken érdeklődik az FC Basel – NS-infó

Légiósok
2025.08.27. 21:17
Ezek is érdekelhetik