BL: a PSG elnöke szerint nem most kell változtatásokon gondolkodni

Vágólapra másolva!
2018.03.07. 09:44
Nasszer al-Helaifi, a Paris Saint-Germain elnöke csalódott volt, mert klubja vereséget szenvedett a Real Madridtól és kiesett a Bajnokok Ligájából.

„Óriási csalódás ez Párizs, a klub, a játékosok és a szurkolók számára – nyilatkozta a keddi mérkőzést követően Nasszer al-Helaifi, a PSG elnöke. – Meg kell nyugodnunk, és elgondolkodunk azon, miként tehetjük jobbá a csapatot. Hosszú munka eredménye megnyerni a Bajnokok Ligáját, jó úton járunk. Nincs itt az ideje, hogy változtatásokról beszéljük, hiszünk a játékosainkban, tovább dolgozunk a drukkereinkért, akik ezúttal is mellettünk álltak.” „Óriási csalódás ez Párizs, a klub, a játékosok és a szurkolók számára – nyilatkozta a keddi mérkőzést követően Nasszer al-Helaifi, a PSG elnöke. – Meg kell nyugodnunk, és elgondolkodunk azon, miként tehetjük jobbá a csapatot. Hosszú munka eredménye megnyerni a Bajnokok Ligáját, jó úton járunk. Nincs itt az ideje, hogy változtatásokról beszéljük, hiszünk a játékosainkban, tovább dolgozunk a drukkereinkért, akik ezúttal is mellettünk álltak.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 1–2
(0–0)
Párizs, Parc des Princes, 46 400 néző. V: Brych (német)
PSG: Areola – D. Alves, Th. Silva, Marquinhos, Berchiche – Verratti, Th. Motta (Pastore, 59.), Rabiot – Mbappé (L. Diarra, 85.), Cavani, Di María (Draxler, 76.). Vezetőedző: Unai Emery
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Varane, S. Ramos, Marcelo – Lucas Vázquez, Casemiro, Kovacic (Kroos, 71.), Asensio (Isco, 82.) – Benzema (Bale, 76.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Cavani (71.), ill. C. Ronaldo (52.), Casemiro (80.)
Kiállítva: Verratti (66.)

Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34
Ezek is érdekelhetik