Ifi BL: kilencgólos őrület, a Barca ötöt hintett egy félidő alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.20. 20:17
Az FC Barcelona és a Chelsea játssza az UEFA Ifjúsági Liga, vagyis az U19-es Bajnokok Ligája 2017–2018-as kiírásának döntőjét. A katalánok kilencgólos meccsen győzték le a Manchester Cityt, míg az angolok tizenegyesekkel múlták felül a Portót a pénteki elődöntőben.

A Barcelona az első félidőben háromszor is vezetést szerzett a Manchester City ellen, amely a 36. percben Lorenzo González kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott. A katalánok kihasználták az emberelőnyt, és a szünetre 5–2-es előnyre tettek szert. Az angolok a fordulás után létszámhátrányban is felzárkóztak egy gólra, de egyenlíteniük nem sikerült, így a 2014-es győztes Barcelona négy év után ismét bejutott a fináléba.Barcelona az első félidőben háromszor is vezetést szerzett a Manchester City ellen, amely a 36. percben Lorenzo González kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott. A katalánok kihasználták az emberelőnyt, és a szünetre 5–2-es előnyre tettek szert. Az angolok a fordulás után létszámhátrányban is felzárkóztak egy gólra, de egyenlíteniük nem sikerült, így a 2014-es győztes Barcelona négy év után ismét bejutott a fináléba.

A másik ágon a Chelsea a 86. percben szerzett góllal mentette döntetlenre a Porto elleni mérkőzést, majd tizenegyesekkel felül is múlta a portugál csapatot. Az angol együttes 2015 és 2016 után harmadszor hódíthatja el az ifjúsági BL megnyeréséért járó trófeát a hétfői döntőben.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
Négyes döntő (Nyon)
Elődöntő
Chelsea–Porto 2–2
(Redan 29., Grant 86., ill. Diogo Queirós 40., Joao Mário 80.) – tizenegyesekkel 5–4
Manchester City–Barcelona 4–5
(Latibaeudiere 19., L. Nmecha 24., 85., Matondo 70., ill. Carles Pérez 10., 42., Collado 23., Ricard Puig 31., Marqués 44.)

DÖNTŐ
Április 23. (hétfő), 17.00:
Barcelona–Chelsea

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51