Női foci: Marozsán–Jakabfi csata lesz a BL-döntőben!

Vágólapra másolva!
2018.04.29. 19:42
null
Lyoni gólöröm – jobbról a második Marozsán Dzsenifer (10) (Fotó: AFP)
Marozsán Dzsenifer (Lyon) és Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) csapata egyaránt győzött az elődöntő vasárnapi visszavágóin, és bejutott a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyet május 24-én rendeznek meg Kijevben.

 

A Magyarországon született, de német válogatott Marozsán Dzsenifer végig a pályán volt a lyoni csapatban, amely a Manchester Cityt győzte le 1–0-ra (a játékvezető Kulcsár Katalin, az egyik asszisztens Török Katalin, a negyedik játékvezető Gaál Gyöngyi volt). Marozsán tavaly már megnyerte a Bajnokok Ligáját a Lyonnal, sőt 2015-ben az FFC Frankfurt tagjaként is nyert.

A Lyon hetedszer jutott be a döntőbe, a legutóbbi két kiírást megnyerte, és a május 24-i fináléban ötödször hódíthatja el a serleget.

Jakabfi Zsanett a 72. percben lépett pályára csereként a Wolfsburgban, amely másodszor is legyőzte a Chelsea-t, és negyedik alkalommal lesz ott a döntőben. A német csapat eddigi mérlege: két megnyert és egy elveszített finálé. A magyar válogatott Jakabfi – akárcsak Marozsán – kétszeres BL-győztes (2013, 2014).

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Lyon (francia)–Manchester City (angol) 1–0
(Bronze 17.)
Továbbjutott: a Lyon, 1–0-val
Wolfsburg (német)–Chelsea (angol) 2–0 (Harder 69., Pajor 78.)
Továbbjutott: a Wolfsburg, 5–1-gyel

A finálé május 24-én lesz Kijevben.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Marozsán Dzsenifer a szaúdi ligába igazolt

Minden más foci
2025.08.10. 17:10
Ezek is érdekelhetik