Videó: „megőrült” a kommentátor a Roma Barcát kiejtő góljánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.11. 18:09
Mint azt már mindenki tudja, kedden az AS Roma óriási meglepetésre kiejtette a Bajnokok Ligájából a Barcelonát. A továbbjutást jelentő római gólt a görög Kosztasz Manolasz szerezte, nem kis megdöbbenést okozva ezzel mindenkinek. Ilyenkor a sportkommentátorok is jó értelembe véve „megőrülnek” – egy angol és egy olasz példát mutatunk, akiknek ebben a váratlan helyzetben is sikerült növelniük a tévénézők élményét.

A BT Sport kommentátora, Peter Drury egészen elképesztő szavakat és mondatokat rakott össze, mindössze néhány másodperc leforgása alatt.

„A Roma feltámadt a romjaiból! Manolasz, a görög isten Rómában – a lehetetlen a szemünk előtt kel életre!”

„Ennek nem kellett volna megtörténnie. Nem történhetett meg. És éppen most történik meg!”

„A Barcelona hihetetlen módon nyolc percre a kieséstől! Di Francesco nem tudja, hova menjen. Iniesta nem tudja, hova nézzen.”

„Egy görög eljött az Olümposz hegyéről Róma hét dombjára, és csodát vitt véghez!”

A Roma olaszul közvetítő kommentátora, Carlo Zampa kevésbé foglalkozott a magasztos mondatok megfogalmazásával, itt tolmácsolásra nem nagyon van szükség…

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
21 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51