BL: „Az UEFA azt szeretné, ha a Liverpool nyerné a döntőt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.15. 13:21
Az Európai Labdarúgó-szövetség jogi osztályának korábbi alkalmazottja, Thomas Grimm úgy véli, az UEFA azt szeretné, ha a Liverpool nyerné meg a Bajnokok Ligája mostani kiírását.

A „vörösök” a május 26-i, kijevi döntőben a Real Madriddal találkoznak, s a Szivodnya című ukrán újság ennek kapcsán szólaltatta meg Grimmet, aki április óta az ukrán Premier League elnökeként dolgozik.

MINDEN AMIT, A BL-DÖNTŐRŐL TUDNI ÉRDEMES

„Az UEFA új győztesre vágyik, mert »megölné« a sorozatot, ha egymást követő három évben ugyanaz a csapat nyerne. A Real Madridban mesés játékosok futballoznak, a versenyszellem szempontjából azonban jobb lenne, ha most már másik együttes győzne” – mondta Grimm.

Összeesküvés-elméleteket talán korai lenne gyártani, de korábbi UEFA-alkalmazott szájából érdekesen hangzanak ezek a mondatok. Ahogy az is, hogy az európai szövetség néhány nappal ezelőtt a hivatalos honlapján a Liverpoolt tüntette fel a sorozat végső győzteseként…

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:06

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41