BL: ezt hallgatják a Liverpool játékosai a döntő előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 18:12
Simon Mignolet, a Liverpool kapusa elárulta, milyen zenéket hallgatnak az angol csapat játékosai közvetlenül a Bajnokok Ligája döntője előtt. Sőt, azt is elmondta, ki felelős a lejátszási listáért az öltözőben.

„Jordan Henderson állítja össze mindig a zenéket, amiket hallgatunk a meccsek előtt az öltözőben, így a BL-döntő előtt is ő válogatta össze a számokat. Nagyon vegyes a lista, Alberto Moreno miatt spanyol, Roberto Firmino miatt brazil zenék is vannak bőven. Az utolsó szám, amit meghallgatunk majd, mielőtt kifutunk a pályára a kijevi finálé előtt, Drake God’s Plan című száma lesz” – árulta el a Liverpool Echónak Mignolet.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik