Televízió: La Liga és BL a Spíler2-n, jön a Spíler Extra is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 13:50
A TV2 Csoport hivatalos közleményben jelezte: augusztus 11-én indítja el legújabb sportcsatornáját, amelyen mások mellett a Bajnokok Ligája és a La Liga közvetítései is láthatóak lesznek.

„2016-ban jelentette be nagyszabású portfólió-bővítését és programinvesztícióját a TV2 Csoport. 2016 nyarán ennek egyik fontos lépéseként elindult a Spíler Tv, amit 2018. augusztus 11-én újabb sportcsatorna, a Spíler2 követ. A legfiatalabb tematikus kábeltévé műsorán az UEFA-val kötött hosszútávú szerződés értelmében 2018 és 2021 között a Bajnokok Ligája mérkőzéseit is követhetik majd a nézők. A szurkolók minden forduló minden játéknapján láthatnak mérkőzéseket, az új, 19 órás kezdési időponttal rendezett találkozókat kizárólag a Spíler2 műsorán. Érkezik továbbá a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga (2018–2021) is a csatornára. Ettől a szezontól kezdve a szerződés végéig a korábban megszokottakhoz képest soha nem látott mennyiségű találkozót követhetnek a nézők.„2016-ban jelentette be nagyszabású portfólió-bővítését és programinvesztícióját a TV2 Csoport. 2016 nyarán ennek egyik fontos lépéseként elindult a Spíler Tv, amit 2018. augusztus 11-én újabb sportcsatorna, a Spíler2 követ. A legfiatalabb tematikus kábeltévé műsorán az UEFA-val kötött hosszútávú szerződés értelmében 2018 és 2021 között a Bajnokok Ligája mérkőzéseit is követhetik majd a nézők. A szurkolók minden forduló minden játéknapján láthatnak mérkőzéseket, az új, 19 órás kezdési időponttal rendezett találkozókat kizárólag a Spíler2 műsorán. Érkezik továbbá a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga (2018–2021) is a csatornára. Ettől a szezontól kezdve a szerződés végéig a korábban megszokottakhoz képest soha nem látott mennyiségű találkozót követhetnek a nézők.

A Spíler1 és Spíler2 műsorkínálatában továbbra is megtalálhatók az olyan közkedvelt bajnokságok, mint az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL mérkőzései, a technikai sportok rajongóinak nagy kedvence, a MotoGP és persze a Premier League, a világ egyik legerősebb labdarúgó-bajnoksága.

További újdonsággal is készül a sportrajongóknak a TV2 Csoport, ugyanis a megváltozott nézői igényekhez igazodva OTT szolgáltatást indít Spíler Extra néven. A hamarosan induló platformon a Spíler1 és Spíler2 sporttartalmai mellett még több prémium sportközvetítés várja az érdeklődőket. Több, mint 800 focimeccs és 200 jégkorong közvetítés! Akár öt párhuzamos élő mérkőzés közül is válogathatnak a sportszeretők, a kínálatban megtalálható lesz a La Liga, a Bajnokok Ligája, a Premier League mérkőzései. De természetesen a MotoGP és az NHL tartalmai is elérhetőek lesznek" – olvasható a Spíler Tv közleményében.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
14 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
18 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
19 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Szeretet, büszkeség, boldogság – így érez most a Liverpool rekordigazolása

Angol labdarúgás
2025.09.02. 14:00
Ezek is érdekelhetik