BL: „rémálom” a Napoli stadionja, az elnök más városba menne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 20:02
Aurelio De Laurentiis, a Napoli klubelnöke a labdarúgó Bajnokok Ligájában a csapat hazai mérkőzéseit Bariban akarja megrendezni.

De Laurentiis a Corriere dello Sport című lapnak azt mondta, hogy a városi tulajdonban lévő nápolyi stadion egy „rémálom”, és inkább minden mérkőzésre fizet ezer buszt, melyek a szurkolókat elviszik a 250 kilométerre lévő Bariba.

„Egy ilyen stadion rossz hatással van a Napoli nemzetközi eredményességére” – nyilatkozta az elnök, aki hozzátette, két év alatt új arénát építtet, amelyben senki semmit nem kérhet rajta számon.

A nápolyi polgármesterből, Luigi Di Magistrisből dühös reakciókat váltott ki De Laurentiis nyilatkozata.

„Ez a javaslat elképzelhetetlen és kivitelezhetetlen! A Napoli jelenleg és a jövőben is a San Paolo Stadionban játszik” – mondta a városvezető.

A Bajnokok Ligája C-csoportjában a Napoli mellett a Paris Saint-Germain, az FC Liverpool és a Crvena zvezda szerepel. Az európai szövetség (UEFA) azt mondta, hogy nem kapott kérést a Napoli hazai mérkőzéseivel kapcsolatban a helyszín módosítására.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
13 órája

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 14:45

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59
Ezek is érdekelhetik