BL: Insigne a Sassuolo miatt jobban aggódik, mint a Liverpoollal tette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.04. 06:59
null
Insigne a 90. percben döntötte el a Liverpool elleni találkozót (Fotó: AFP)
A Napoli színeiben a 90. percben győztes gólt szerző Lorenzo Insigne szerint a Liverpool akart futballozni ellenük, csak épp tökéletesen elfojtották az angolok játékát.

„Egészen lenyűgöző volt megélni ezt a győzelmet. Csapatként nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, és a végén megkaptuk azt, amit vártunk és megérdemeltünk" – jelentette ki a mérkőzés egyetlen gólját szerző Insigne, miután a Napoli 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt, úgy, hogy az angol csapatnak kaput eltaláló lövése sem volt a mérkőzésen.

„Nem szabad, hogy túlzottan sokáig örömködjünk, mert hétvégén jön a Sassuolo elleni bajnoki, ami másként lesz nehéz" – tette hozzá az olasz támadó, aki amondó volt, hogy a Liverpool sokkal támadóbb szellemű focit játszik, mint amire a bajnokságban számíthatnak, emiatt könnyebb dolguk volt a helyzetek kialakításával.

A Napoli két forduló után vezeti a C-csoportot.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 2 1 1 1–0 +1 4
2. Liverpool 2 1 1 3–3 0 3
3. Paris SG 2 1 1 8–4 +4 3
4. Crvena Zvezda 2 1 1 1–6 –5 1

 

 

Legfrissebb hírek

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20
Ezek is érdekelhetik