BL: Számomra a futball nem ez – a Napoli-elnök odaszúrt a PSG-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 15:07
null
A Napoli-elnök egy vacsorameghíváshoz hasonlította Neymar leigazolását (Fotó: AFP)
Csúnyán odaszúrt a Napoli elnöke szerda esti Bajnokok Ligája ellenfelének, a Paris Saint-Germainnek. Aurelio De Laurentiis főként a katari tulajdonosa miatt bírálta a klubot, de persze azt sem hagyta ki, hogy szót ejtsen Neymar tavalyi átigazolásáról.

 

Nasszer al-Kelaifi 2011-ben lett a PSG többségi tulajdonosa és elnöke, a klubhoz hozott pénzéből pedig bőven jut arra, hogy olyan világklasszisokat igazoljanak le, mint Neymar, Edinson Cavani, Kylian Mbappé vagy Gianluigi Buffon. A sportsikerek sem maradnak el – a klub 2013 óta csak egyszer maradt le a bajnoki címről a Ligue 1-ben, így persze a Bajnokok Ligájának is állandó résztvevője azóta.

Szerda este a párizsiak ellenfele a jelenlegi kiírás C-csoportjában a Napoli lesz, mely kapcsán megszólalt az olasz klub elnöke, Aurelio De Laurentiis – ám nem éppen méltatta a francia együttest.

„A PSG nagyon erős, köszönhetően annak, hogy nincsenek anyagi problémái. Számomra azonban a futball nem egy újabb lehetőség a befektetésre, ahogy annak számít Katarban, de ez nem egy iparág – mondta el a véleményét az olasz elnök. – Mi hosszú utat jártunk be 2004 óta, olyan játékosok váltak nálunk sztárrá, mint Lavezzi, Cavani, Higuaín, Insigne vagy Mertens. Ha viszont egy bajnokságban tíz játéknap után a tabella első helyezettjének harminc pontja van, a másodiknak meg huszonkettő, mint a Ligue 1-ben, akkor valami nem stimmel.”

Természetesen szót ejtett arról Neymarról is. Mint ismert, a brazil játékos 2017-ben távozni akart az FC Barcelonától, és úgy került a PSG-hez az előző szezont megelőzően, hogy a párizsi klub kifizette a csatár 222 millió eurós kivásárlási árát.

„Ha meghívsz magadhoz hat embert vacsorára, nem vásárolsz száz kiló spagettit és ötven doboz paradicsomot. Neymar ára szánalmas és közönséges. Ezek az árak csak feltolják a többi játékos értékét, de ez nem segít. Egyensúlyra van szükségünk, ellenkező esetben mindig lesz egy csapat tíz ponttal a második helyen álló előtt” – szögezte le De Laurentiis.

Az elnök hozzátette: a PSG-t akár át is lehetne nevezni Paris Katarra, de nem ért egyet azzal, hogy a nagy múltú európai kluboknak közel-keleti, esetleg amerikai vagy orosz tulajdonosuk legyen.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
18 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32
Ezek is érdekelhetik