BL: több mint 20 sérült az elszabadult római mozgólépcsőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 22:10
Az AS Roma–CSZKA Moszkva mérkőzésre siető orosz szurkolók alatt túlterhelődött és meghibásodott az egyik mozgólépcső. A La Repubblica című olasz lap szerint egy orosz drukkernek amputálni kellett a lábát.

Ahogyan arról beszámoltunk, egy meghibásodott mozgólépcső miatt több orosz szurkoló is megsérült Rómában. Az olasz ANSA hírügynökség információ szerint legalább húsz könnyebb sérültje van az esetnek, többeket azonban azonnal kórházba kellett szállítani – egy orosz szurkoló a lépcső alá szorult, neki amputálni kellett a lábát, ezt már a La Repubblica című lap tette hozzá. egy meghibásodott mozgólépcső miatt több orosz szurkoló is megsérült Rómában. Az olasz ANSA hírügynökség információ szerint legalább húsz könnyebb sérültje van az esetnek, többeket azonban azonnal kórházba kellett szállítani – egy orosz szurkoló a lépcső alá szorult, neki amputálni kellett a lábát, ezt már a La Repubblica című lap tette hozzá.

A hírképekre szakosodott EPA egyik fotóján azt látni, hogy a mentősök és a tűzoltók legalább egy, súlyosnak tűnő, fóliába tekert sérültet hordágyon hoznak fel az állomásról.

Az olasz rendőrség már vizsgálja a történteket, egyelőre viszont csak annyit tudtak megerősíteni, a CSZKA szurkolók egy nagyobb csoportja érkezett a metróállomásra, amikor meghibásodott a rendszer.

A The Mirror helyi forrásokra hivatkozva azt írja, moszkvai szurkolók ugráltak és énekeltek a mozgólépcsőn, mielőtt az felgyorsulva elkezdte volna szabályosan levetni magáról az embereket. Az egyik szemtanú szerint a tömeg alatt beszakadt a mozgólépcső alsó részét takaró fedlap, a súlyosabb sérültek oda zuhanhattak be.

Az orosz RIA annyit tesz hozzá: a metróállomást lezárták a vizsgálat idejére.

Legfrissebb hírek

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Schaffer Alfréd: futballkirály puskával

Népsport
2025.08.30. 09:00

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Kilvinger Levente Pécsről az AS Romába szerződött

Légiósok
2025.08.27. 10:54

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23
Ezek is érdekelhetik