MU: Mourinho megerősítette, Sánchez nem játszik a Juventus ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.22. 21:43
null
Vagy Sánchez hiánya, vagy a Real újabb érdeklődése miatt grimaszol. Vagy csak úgy... (Fotó: AFP)
Nem állíthatjuk, hogy hasítana a Real Madrid a spanyol élvonalbeli bajnokságban – kilenc forduló után csak a 7. a csapat, ráadásul négy bajnoki óta nyeretlen. Éppen ezért sajtóhírek szerint elfogyott Florentino Pérez klubelnök türelme a nyári világbajnokság előtti napokban a spanyol válogatott éléről elszipkázott Julen Lopeteguivel szemben, akinek már az utódját is ismerni véli a jól értesült spanyol sajtó José Mourinho személyében – ám ezt az érintett határozottan cáfolta.

A Real első embere ugyanis állítólag már csupán arra vár, hogy kivágják a Manchester Unitedtől José Mourinhót, aki talán csak egy hangyafülnyivel teljesít jobban Angliában a klubjával, mint Julen Lopetegui Spanyolországban az övével.

A két csapat hazája bajnokságában egyaránt kilenc meccset játszott, s négy győzelem mellett két döntetlen és három vereség a mérlege, ami 14 megszerzett pontot jelent. A hangyafülnyi különbség a Bajnokok Ligájában jelentkezik a két gárda között: a Real egy győzelem mellett egy vereséget is begyűjtött, míg a United még veretlen a nemzetközi porondon, egy győzelem mellett egy iksz a mérlege. Igaz, az MU már kiesett az angol Ligakupából – a Real pedig még nem lépett pályára a Király-kupában.

Mindenesetre akármennyire is hasonlít egymáshoz a két együttes mutatója a szezonban, ez a jelek szerint nem gátolja meg Pérez elnököt, hogy vissza próbálja csábítani a 2013-ban egyszer már elküldött portugál trénert.

Amit az érintett persze rögtön cárfolt is, amikor a Juventus elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón az esetleges visszatéréséről kérdezték.

„Boldog vagyok Manchesterben és szeretném kitölteni a 2020-ig szóló szerződésem, sőt még utána is szeretnék a csapatnál maradni. Csak a Manchester United foglalkoztat” – jelentette ki Mourinho, aki elárulta, újabb labdarúgóról vált bizonyossá, hogy nem futballozhat kedd este a Juve ellen.

„Nincs értelme titkolózni: akiket a mai edzésen láttak, ők a rendelkezésre álló játékosaim. Alexis Sánchez nem volt köztük, tehát nem léphet pályára kedden” – közölte a portugál.

A chilei csatár a Chelsea ellen a hétvégi bajnokin csak késői csereként jutott szóhoz, és a hírek szerint ágyéksérülés hátráltatja, ami miatt nem számíthat rá a portugál edző.

Alexis Sánchez – Diogo Dalot, Phil Jones, Scott McTominay, Marouane Fellaini és Jesse Lingard után – már a hatodik olyan sérültje a Unitednek, aki nem bevethető a Juventus ellen kedd este.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21