BL: a tervezettnél korábban bevezethetik a videobírós rendszert

2018.11.21. 10:26
Már a tavaszi idényben, a korábban bejelentett időpontot fél évvel megelőzve használhatják a videobírós (VAR) rendszert a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Erről Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke nyilatkozott egy brüsszeli sajtótájékoztatón. Hozzátette: a szervezet végrehajtó bizottsága december elején, dublini ülésén foglalkozik az üggyel.

Ceferin „nagyon jónak” nevezte Roberto Rosettit, az UEFA játékvezetői testületének vezetőjét és csapatát. Hangsúlyozta: a testülettől jövő héten várja a jelentést, hogy mikor kerülhet sor a VAR bevezetésére a BL-ben, legkésőbb a következő szezon kezdetéig.

Az európai klubok szövetségének (ECA) vezérigazgatója, Andrea Agnelli hozzátette: a „legkésőbb” azt jelenti, hogy megvan a lehetőségük a korábbi alkalmazásra is. Az UEFA szeptember végén döntött arról, hogy a következő idényben a selejtező negyedik, utolsó fordulójától – a playoffkörtől – alkalmazzák majd a VAR-t.

Korábban a BBC értesüléseire hivatkozva beszámoltunk róla, Kassai Viktor hibája lehet az egyik fő ok, amiért az UEFA elgondolkozhat azon, hogy már a jelenlegi szezonban bevezeti a videobírót a Bajnokok Ligájában. Mint ismert, a magyar játékvezető a Manchester City–Sahtar Doneck mérkőzésen jogtalanul ítélt tizenegyest az angoloknak, miután Raheem Sterling a földbe rúgott.

Kassai Viktor hibája

A 2018–2019-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza február 12-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44